Köszönjük a Napelemeknek (www.napelemek.hu) azokat a mobil napelem rendszereket, amelyekkel az expedíció teljes ideje alatt könnyűszerrel tudtuk laptopjainkat és technikai eszközeinket tölteni!

Köszönjük a Nokiának a Nokia E71-es okostelefonokat, amelyekkel blogbejegyzéseinket még Kongó szívéből is el tudtunk küldeni!  

Köszönjük minden támogatónknak, és mindazoknak, akik anyagi, morális vagy bármely más támogatással hozzájárultak az expedíció sikeréhez, amely közös munkánk és elhivatottságunk eredménye!

 2009. szeptember 4, Budapest

Budapestről...

Az expedíció utolsó tagja, Szilasi Ildikó is épségben és többé-kevésbé egészségben megérkezett Budapestre. Az utolsó napok Kinshasában mozgalmasan és betegesen teltek. Szerencsére sikerült mindent nagyjából elrendezni, lezárni. A N'djili reptérre vezető hosszú útban az az egyedüli jó, hogy a dugóban ácsorogva az embernek van ideje az utolsó telefonokat, búcsú sms-ket intézni. Hosszasan küldözgettem köszönő sms-ket mndazoknak, akik hozzájárultak Kongóban ahhoz, hogy ez az expedíció létrejöhessen, nagyobb baj nélkül és sikeresen lezajlódjon. (A köszönetlistát lásd alább).

Miután Budapesten az egészségügyi kivizsgálásokon és a rosszulléteken, hőhullámokon, bélflóra-átállásokon átesünk, majd eleget teszünk társadalmi kötelezettségeinknek - amelyek jócskán felhalmozódtak az elmúlt két és fél hónap alatt- rögvest neki is állhatunk az óriási terjedelmű és diverzitású anyag feldolgozásának. A Torday-Kongó Expedíció mérlege: 38 órányi film; 72 interjú 11 földrajzi helyszínen, 7 népcsoportnál; közel 5000 fotográfia (Lóránt Attila); több száz oldalnyi antropológiai jegyzet. Mindezek fordításra, feldolgozásra, rendszerezésre várnak.

Addig is összeállítottam egy expedíciós kifejezéstárat, amely talán jól mutatja azoknak a helyzeteknek a sokszínűségét és hangulatát, amelyekbe utazásunk során kerültünk...

Expedíciós kifejezéstár:

Execeter: Argentínából importált, marhahús alapú löncshúskonzerv. Emberi fogyasztásra alkalmas. Execeter-krém á la Dávid: Ha már rettenetes unod az Execeter egyhangú ízvilágát, apróra vágott padlizsánnal, fokhagymával keverd, tégy hozzá majonézt. Egész kíváló!

Rio: Importált, marhahús alapú löncshúskonzerv. Emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Gyönyörmenet a paradicsomba!- Kijöttünk megterhelő bozót-utazásunkról a Kuba Királyságból. Elértük Kanangát, pihentető, nyugodt szálláson vagyunk. Délutáni sétára indulunk. José, a sofőrünk, a kocsi segéd, Attila, Dávid, és én. Le s föl mászkálunk Kananga keskeny utcáin. Be-be pillantunk a házak portáira, ahogy elvonulunk egy-egy lak mellett. Kellemes látvány, élénk színek, élénk illatok. Az emberek kedvesek, nem erőszakosan közeledőek. A látvány megunhatatlan, egy  jó 'moziban' vagyunk. Ahogy Dávid mondta: amikor a kamera másik végén áll, annyi mindenre figyel, kompozícióra, színbeállításra, hogy nem tudja ilyen módon élvezni és valóságosan megélni az afrikai közeget. Ez most sikerült. Gyönyörmenet a paradicsomba- José fekete ujjatlan feszülős trikóban, farmerban, karján vastag szegecses bőrkarpereccel, vállán Allelúját zengő nagyelemes- rádióval vezeti menetünket…

Mzungu (fehér szuahéli nyelven), Mutoke, (fehér tchiluba nyelven) Mundele (fehér lingala nyelven), Beyonce (amerikai pop-énekesnő) 'A belgák', 'A kínaiak', Bruce Lee …. - Hogy csak párat említsünk azok közül, ahogy a kongóiak köszöntöttek bennünket utunk során. Egyik kedvenc jelenetünk az volt, amikor Ildikó az amerikai pop-énekesnő, Beyonce Knowles után belső-Kongóban, Kanangában egy luba kisfiú így nevezte. Éljen a globalizáció!

Károly: Kongói csapattársunk Charles Ngwabwanyi Kunda antropológus magyarosított változatú, könnyen megjegyezhető neve.

Krízistár, avagy angolosan 'crisis' (ejtsd: krájzisz). Az expedíció során nem egyszer fordult elő kisebb-nagyobb krízis, amikor valamit nem találtunk, vagy elromlott, vagy nem oldódott meg, vagy balul sült el. A krájziszhasználatot Fábry Sándor vezette be csapatunk mindennapi életébe. Ennek néhány jellegzetes példája:

• Benzin-crisis: Kifogy alólunk az üzemanyag Gungu és Lukamba között, mert a két hónap alatt egyetlen egyszer fordul elő, hogy nem vagyunk jelen a tankolásnál és nem figyeljük árgus szemekkel, hogy valóban annyi benzin kerül-e a tankba, mint amennyit kifizettünk. Egyszer nem voltunk ott személyesen, meg is történt a baj…
• 'Cecelégy- crisis': A Kongó folyón hajókázva, a csónakba repülő cecelégy okoz riadalmat. Valaki törülközőt ragad és heves mozdulatokat tesz az álomkórt okozó szörnyeteg elijesztésére. Első találkozásunk a ceceléggyel egy szép délelőttön a Kongó folyón hajókázás mámorában egy 3 cm hosszú fenevad szállt rá békésen Fábry Sándor mellkasára, világos színű ingére.
• 'Kígyó-crisis': Az ösvényen néhány méterrel előttünk lépkedő Papa Joseph hirtelen lebunkózza az előttünk áthaladó mérges-kígyócskát…Dávid maláriatesztjéről hazafelé menet a misumbai parókiára a kerülő-ösvényen kígyót lát. Utána következetesen a falu főutcáját használjuk…Ildikó Gunguban a háztól a trópusi wc felé haladva elemlámpájával balról-jobbra, jobbról-balra figyelmesen pásztázza a földet..
• 'Malaron- crisis': amikor a malária- elleni gyógyszert nem találjuk

Használati utasítás trópusi wc-hez és csutakolóhoz:

• Csutakolóba és mosdóba érdemes még világosban vagy sötétedés előtt menni.
• Belépés előtt ellenőrizd: pókmentes, kígyómentes, és rovarmentes. Ha túl sok a döglégy, inkább a wc mellett intézd a dolgod.
• Ellenőrizd a mosdáshoz hozott/ kapott/ vödörbe odakészített vizet. A hőmérséklettel ne foglalkozz, mert az úgyis mindig hideg. Napközben szabad szemmel, sötétben elemlámpával vagy gyertyával ellenőrizd a víz tisztaságát. Ha a vízben beazonosíthatlan pontok mozognak, elemek úszkálnak, csak combtól lefelé és nyaktól derékig csutakold le magad. A többire ott a törlőkendő.
• Úgy tervezd meg a világítástechnikát, hogy az diszkrét legyen. A fehér senék úgyis 3 km-ről kiviláglik.
• Ne lepődj meg azon, ha kísérőcsapat kísér el a mosdóba, vagy a mama odakészít egy kedves kisszéket a fürdő bejáratához. Mielőtt elkezdenél rápakolni a székre győződj meg róla, hogy a Mama nem magának hozta- e kisszéket, hogy premier plánból nézze végig, hogyan fürdesz, ezáltal értékes biológiai megfigyeléseket tegyen. Igaz történet alapján...

Köszönjük még egyszer minden pénzügyi, szakmai, baráti támogatónak. Köszönjük az expedíció összes tagjának az út előtt, alatt és az utólagos projekteknél nyújtandó segítséget. Ez a projekt csak közös erővel jöhetett létre.

Köszönet mindazoknak, akik segítették az expedíció boldogulását Kinshasában:

Alex

Baba

Mbakama Dieudonne Kien kuba herceg

Amisi Pascal

Ben Boyenge (CAS, UN)

Cedric Gerbehaye - belga fotográfus, http://agencevu.eu/photographers/photographer.php?id=214 a Congo in Limbo könyv szerzője, http://www.congoinlimbo.com/

Charles Ngwabwanyi Kunda - kongói antropológus, csapattársunk az expedíción

Dulia Lengema - egy belga-kongói barát

Henry Bundjoko, IMNC, Kongói Nemzeti Múzeumok Intézménye, művészettörténész

Joseph - sofőr, kísérő, pénzváltó, kinshasai tárgybeszerző asszisztensünk

Joseph Ibongo, IMNC - a Kongói Nemzeti Múzeumok Intézményének Igazgatója

Joseph Lititiyo Afata, Tudományos - Kutatási Minisztérium, ex-miniszter

Louison Henyang Engang

Kamoni Mokota Lissa ügyvéd úr, vagenya származású parlamenti képviselő, 2011 április 21.-én elhunyt

Kovács József és kedves felesége

Kiss Gábor, Kinshasa 

Madame Micheline alias MAMISO!

Mbuyi Mucici

Müller Gábor, Kinshasa - szállásadónk, támaszunk- segítségünk Kinshasában

Lukács Balázs és kedves felesége

Pasteur Joel Nyimilongo - kevés a szó. Joel pásztor, kuba herceg, kitűnő vendéglátó, áldozatkész barát.

Prof. Lofoli Munga Lasu - Lofoli professzor úr nélkül sem mentünk volna sokra. Van egy szuper könyve Kinshasáról, kiadót keres! Valaki?

Roger Ishamalangenge - a legjobb kísérő és tolmács Mushengében

Sadiboko Sabin - Bandundu Tarmony korábbi kormányzója

Stephanie Diallo - aki mindig mindent megold

 

Sok köszönet a riportalanyoknak is!

Gungu: Mr. Kibala Aristot ASP/ Mudiji Malamba Gilombe / Mbote Clement, Muloko Musongo Clement/  Mr. Hubert Thetika, Ministre des culture et des arts, Bandundu/  Mr. Dosithée Gukamba/  Mme Palata Gertrude, Enseignante á l’école primaire á Gungu / Gungu Fesztivál nézők/ Rogier (Attila barátja)/  Madame Anne Gizenga Mbuba, fővédnök,Gungu Fesztivál

Lukamba:Papa Willy Henyang, szektorfőnök/ Maman Clementine/ Paulina Kapuange / Lukamba lakosai

Kikwit:Kibari Nsanga Rufin történész/ Mukenene Godifer, polgármester, Kikwit / Nunus Tito / Bwana Niangi Alfonse

Molasa: Itumba Mulela/ Ngulu Mingi/ Phogo

Kashimba: Joseph Makaku/ Aline Mbwelamba/  Marie-José Lubwanyi/   Marie- Louise/ Andre Yobi Bwango/ Inyamwenyi Ilombo / Ndjoko Ndwey/  Ngwamah Bwanga

Mapangu: Stanislas Lunguiya/ Kasongo család

Mushenge királyi tisztségviselői és elöljárói: Kwete Mbobey Mabitntshi Mboka Miema/ Lapongo Bopey Mabiintshi/ Kwete Bopey/ Belepe Bopey Mabitnsh/i Bakama Bopey/  Malenge Bopey/ Valentin Bopey Shamantshie/ Bope Shambweki/  Anyakirálynő/  Ngoleohanga Bopey Mabintshi Stephane/ Mikombo Paul/ Minga Mikobi Théophile/ Roger Isha/malangenge/ Pasteur Joel Nyimilongo-Kwete Mbweki/ Prison du Tribunal Principal/ Mingashanga Mbantshi Jean du Moulin

Misumba: Ngelo Lokalula/Mbamanga Iyambo/ Abbé John Mande, katolikus pap/ Captain Mbuyi Thomas/Chef Tshisungu Nyimilongo/ Christophe Kalumba

Kinshasa: Mbakama Kien Dieudonné/ Ngolo Shanga Marcel/ Pasteur Jules Bumba Makengo/ Maman Pembe Anne-Marie/ Evangeliste Pitshon Lokoko/ Joseph Ibongo/ Charles Ngwabwanyi Kunda/ Jean-Marie Kamoni Mokota Lissa

 

2009. augusztus 27, Kinshasa

Fin       The end     Vége

Egy hete Kinshasában vagyunk. Van Internet, van tér és idő, van áram, hogy a laptopot töltsem. Mégsem írtam. Nem tudtam mit, nem tudtam, hogy. Annyi minden van a fejekben és a szívekben, hogy nehéz nekiállni, leírni azt, amit érzek, amit érzünk, amit átéltünk.

Lassan vége. Lassan véget ér a Torday-Kongó Expedíció. Évekkel korábban fogant meg az ötlet, sok ember sokat küzdött, dolgozott, tett érte. És hirtelen lett, elkezdődött, jött, mint egy hullám, mint egy robogó vonat. Jött, beszippantott, egyre sűrűbbé vált, forgatott, majd kiköpött, és lassan jön az üresség. Olyan hamar eltelt, mintha meg sem történt volna. Pedig megtörtént, és dolgozunk tovább, hogy legjobb tudásunk szerint megosszuk, elmondjuk, bemutassuk mindazt, amit láttunk, tapasztalatunk. Fotón, mozgóképen, könyvben, ahogy azt elterveztük.

Addig még nagy út áll előttünk. Csapattársaim, Lóránt Attila és Reisinger Dávid tegnap délben épségben és egészségben hazatértek Magyarországra. Előttem még egy hét. A tárgygyűjtemény rendszerezésével és a kiviteli engedélyek ügyintézésével telnek el reggeltől estig a napok. Jövő héten szerdán követem őket Magyarországra.

Ideje hazamenni.

A Torday-Kongó Expedíció nagy munkát, sok erőt, energiát kívánt meg és vett ki mindnyájunkból. A magam nevében tudom írni a következőket. Nagyon élveztem, minden nehézség ellenére, nagyon erősen hiszek benne, hogy érdekes és értékes anyaggal tértünk haza, amivel érdemes és kell tovább foglalkozni.

Ugyanakkor megbetegedtünk és elfáradtunk. Múlt héten pénteken elmentünk egy általános orvosi kivizsgálásra. Az eredmények közzé tétetnek! Egy blog akkor jó, ha őszinte! Igaz vártunk néhány napot az eredményhirdetéssel, nehogy túlságosan megijedjenek az otthoniak. Mindhármunknak maláriája, hugyuti fertőzése és bélférge van / volt. Szorgosan szedtük azt a temérdek mindenféle gyógyszert, antibiotikumot, amit az orvos felírt. Dávid utolsó mondata a repülőtér várójában a felszállás előtt: 'Elfelejtettem bevenni a féregirtómat!' Néhány napig kótyagos fejjel és legyengült szervezettel, félgőzzel tudtunk csak dolgozni.Személy szerint teljesen tünetmentes vagyok, bár teherbíró képességem érezhetően kisebb. A fiúk is remélem jól vannak otthon. Sokat gondolok rájuk.

Olvastam az Afrikai-Magyar Egyesület hírlevelében, hogy Attila lesz az AfriCafe című műsor e heti vendége! Hallgassuk együtt( én is igyekszem Kongóból) a RadioCafe 98,6-on 11-12 között az AfriCafet, vasárnap!

2009. augusztus 29, Kananga
Mutoke, Moyo!- Fehér, szia! (tchiluba nyelven)

Tegnap délelőtt megérkeztünk Kanangába, Kasai Occidental tartomány központi városába. "Itt kezdődik Kananga"-jelentette be Jules, a terepjáró sofőrje. Kikémleltünk az ablakon. Szokásos kép, vörösesbarna agyagos föld, pálmalevéltetejű kunyhók, vidékies jellegű környezet..Dávid arcán már a csalódottságot véltem felfedezni, és azzal nyugtattam őket és magam, hogy Kananga város, adminisztrációs és kereskedelmi központ, reptérrel, kőépületekkel. Egyszercsak valami furcsát éreztünk. A zötykölődés elmaradt, a kátyuk tovatüntek, nem kellett többé 4x4ben S alakban rángatva előre erőszakolni a kocsit a mély homokban. Az út kisimult, és vele együtt lassacskán mi is: aszfaltos útra értünk, városba. Feltüntek az első kőépületek, a szokásos módon egy egykor talán szép és működő város részben romjaira bukkantunk. A betört ablakú, teljesen kifosztott, háború sújtotta tudományos intézet rozoga romjai mellett haladtunk el. Igaz mellette ott díszeleg a pedagógiai intézet szépen festett épülete. Beérünk a város központjába. Szokásos városi kép, valaha volt szép terek, körforgalmak romjai, a tér körül kiskereskedők és mikro szolgáltatást nyújtók kínálják deszkákbol összeeszkábált pultjaikról a portékáakat: pénzváltók, telefonkártya árusok, manióka és kukoricalisztet, pálmaolajat, gyümölcsöt árulók színes deszka bodegái. Meglátjuk az első kocsit, napok óta néhány kamionon kívűl csak egy kocsit láttunk, a Caritas teherautóját, akivel egy szakaszon konvojban jöttünk. Végre találtunk palackozott vizet, amiből már szinte végleg kifogytunk, a Misumba-Kananga úton meg azokban a városkákban sem sikerült tisztított, palackozott vízre lelnünk, ahol a helyiek is bizton állították, hogy van. Víz nem volt sehol, így volt olyan este, hogy maradt a sör, víz helyett...Kananga központjába érve begördültünk egy benzinkútra. Üvegablakú épület, polcok. A polcokon bor, pezsgő, csemege kukorica konzerv, a pultban sajt, szalámi. Hűtött üdítő! Ilyen ritkaságokra nem is számítottunk itt Kongó szívében! A boltban már csak azért is jó volt időzni, hogy mászkáljunk a sorok között, és nézelődjünk. A több hétnyi falvakban való tartózkodás után üdítő volt olyan jellegű helyre érkeznünk, ami kissé emlékeztet bennünket otthoni környezetünkre. Az expedíció nehéz részén túlvagyunk. Feladatunk, hogy épségben visszatérjünk Kinshasába, ahol még több témát és riportot készítünk, hogy az út során dokumentált résztörténetek némelyikét befejezzük, lezárjuk, hogy a történetek kerekek legyenek. Most már eláruljuk, Dávid misumbai gyengélkedése az expedició első és reméljük utolsó maláriás megbetegedése volt. Hál Istennek Dávid két napi láz és rosszullét után nagyjából kijött a maláriából és most már jól van. Helyi, erős gyógyszerkészítményt szed, ami úgy látszik bevált. Dávid strammul viselte a betegséget. Attila előtt is le a kalappal, neki sem volt igencsak könnyű az elmúlt hetekben a diarrhéája miatt, de kitartóan dolgozott tovább. Stramm csapat! Reméljük mindketten jobban lesznek most már, és mivel egyre jobb körülmények között lakunk és eszünk, az expedíció végére meg is erősödnek.

2009. augusztus 17.

Misumba, a ngongoknál...

Sűrű napok vannak mögöttünk. Olyan messzi, nehezen megközelíthető helyen jártunk, hogy a műholdas telefonon kívül semmilyen más kommunikációs lehetőségünk nem volt.

Misumba sokkal fontosabb hely volt annál Torday Emil számára és a Torday -Kongó Expedició csapattagjai számára is, hogy mobiltelefonról néhány gondolat erejéig írjak.

Misumba fontos, mert a Kuba Királysághoz tartozik, ugyanakkor a busongoó királyi klántól eltérő bangongó altörzs tagjai élnek a településen A Kuba Királyság egy jelentős keleti tartományaként Torday után 100 évvel ugyanazt a falu főutcát végigjárni felemelő érzés. Torday többek között a következőket irta Misumbáról:"...a falut középen egy több láb széles, nyílegyenes út választja ketté...a falu lakói egész nap szorgoskodnak, a gyerekek rafiarostot válogatnak, a felnőttek szőnek, a kovácsok kovácsolnak.."Megérkeztünk Misumbába. Azon a főutcán sétáltunk végig, amin egykor Torday. Láttuk a szorgoskodó embereket. Jártunkban-keltünkben a szárado rafia rostkötegeket a kunyhók tetején, a nyersrafiaszövetet szövő férfiakat, a nyers rafiát színes motívumokkal díszítő felnőtteket. És sokkal többet ennél. Láttuk a katolikus missziót, a kormányirodákat, a rendőrörsöt, a jobb és bal falu főnökét, akik a hagyomány alapú falufőnöki rendszerhez tartoznak. Láttuk ugyanakkor a királyi tisztségviselőket, akiknek a jelenléte a Kuba Királyság egységére figyelmeztet. Találkoztunk, és a tisztelet kifejezésének eszközeként 6 tapssal köszöntöttük a falucsoport főnökét, a kuba történelem jó ismerőjét és a hagyomány örzőjét, akinek jobbján a történetmesélő, Bilumbu ült. Láttuk a falufőnöki-királyi hatalmi és kormányhatalmi rendszerek érdekes, nem túl békés egymás mellett élését. Attila gyarapította fotográfiáinak számát. Dávid bár gyengélkedett, végezte feladatát, több érdekes riport készült, többek között egy nemrégiben újjáéledt fetisiszta vallási mozgalomról, a fetisizmusról és animizmusról és arról, hogy látja ezt a kérdéskört a katolikus pap. A tárggyűjtemény is szépen alakul, bár jelentősen más stílusú tárgyakkal, mint amit Torday misumbai gyűjtései mutatnak. Kár, hogy mobiltelefonról csak rövidebb jellegű blog bejegyzéseket tudunk készíteni. A laptopon folyamatosan készül egy terjedelmesebb blog, amelyben az expedició körülményeiről és a résztvevők szubjektív élményeiről sokkal többet írunk. Elhagytuk Misimbát és Kananga felé tartunk. Reméljük, onnan lesz lehetőségünk elküldeni a hosszú blogot.

Sok kiváncsi gyerek ugrált körülöttünk Misumbában

Gyerek maszkban

Attila és a jobb falu főnöke


Jókedvvel éneklő kisfiú

Attila és Dávid portrékészítés közben


Ahogy a felnőttek csinálják - saját készítésű dob, tárgy-gyűjtményünk egyik gyöngyszeme

Tárgyfelvételi ív kitöltése közben, Ildikótól jobbra Charles, a Kongói Nemzeti Múzeum munkatársa


Póz a helyi kiskirállyal, a rendőrfőnökkel


Indulás előtt


Attila fejfedőben és tatuval

Útakadály, Misumba- Kananga között

2009. augusztus 12., Mweka

Telefontöltés, ebola

A mwekai parókián bemegyek a közös szobába, ahol telefonjainkat és elektromos eszközeinket töltjük. A szobában két férfi. Összeszedem az eszközöket, kérdezgetni kezdenek, kik vagyunk, mi járatban vagyunk. Én is visszakérdezem. Egyikőjük egy excel táblázat oszlopait tölti ki laptopján. Ő Kinshasából érkezett ebola kutató, aki időnként elutazik, hogy a nemrégiben diagnosztizált megbetegedéseket utankövesse. Mwuekaban és környékén idén is, tavaly is haltak meg emberek ebolában. Az orvos elmondja, hogy a jelenlegi hipotézis szerint a denevért tekintik a virus hordozójának. A megbetegedést az állat tetemével való érintkezés idézheti elő. Ahol észlelnek egy esetet, a legelső lépés a beteg teljes elzárása, a lakosság informálása, a beteg megfelelő kezelése majd a holttest megfelelő körülményű elföldelése. A telefon feltöltődött. Elbúcsúzom, kimegyek a szobából. Az orvos szavai a fülemben csengenek.. Tovább tűnődöm. Az ebola itt a mindennapi valóság része.

Továbbra is Torday Emil magyar származású Afrika-kutató nyomában szántjuk belső-Kongó ösvényeit. Mushenget, a Kuba királyság fővárosát elhagyva Mweka felé vettük az irányt. Itt éjszakázunk, holnap folytatjuk utunkat a Kuba királyság keleti reszén elő ngongo altörzs területe felé.

Misumba fontos volt Torday számára. Ott gyógyitotta ki az idős Bilumbut, Történetmesélőt, aki aztán egyik legfontosabb adatközlőjévé vált. Torday többek között a Bilumbu elbeszélései nyomán gyűjtötte fel a kubak teremtéstörténetet, a kuba királyok nevet időrendben és számos szájhagyomány útján terjedő történetet, a kuba folklor kincseit. Kiváncsian várjuk, mit hoz a holnap Misumbában, és hogy megtaláljuk e a Bilumbunkat.

Köszönjük mindazoknak, akik a távolból is gondolnak ránk és pozitiv üzenetekkel bíztatnak bennünket. Sokat számit ez nekünk.

2009. augusztus 11., Mushenge

Mushenge, a Kuba Királyság fővárosa

Internetes kommunikáció nem lévén mobiltelefonunk segítségével küldünk néhány bekezdésnyi blogot innen Mushengéből, a Kuba királyság fővárosából. 4 napot töltöttünk el itt, ahol Torday is sokat dolgozott és egyik legjelentősebb munkáját végezte. Torday 1908 októberi levelében írja T.A.Joycenak Mushengeből. 3 hónapja először iszom teát és eszem kenyeret lekvárral, Mushengében.. Nos, mi is hasonló helyzetben találtuk magunkat. Az út sok nehézsége után valamelyest egy kis elvarázsolt, kellemes kongói szigetre leltünk, a királyság oltalmában. Takaros vendégház, finom koszt, gondoskodó, jóakaró emberek vesznek körül, az a benyomásunk. Mushenge egyöntetűen az egyik legkellemesebb és egyik legkedveltebb hely, ahol a Torday-Kongó Expedició során jártunk.
Mushenge, a Bakuba királyság fővárosa fontos az expedició, a projekt és Torday szempontjából, sőt továbbmegyek,fontos Kongó, Afrika és a világ szempontjából is. Miért mondod ezt? Torday egyik legjelentősebb munkáját, a Bushongokrol írt monografiáját, néprajzi leírását készítette el ezen a területen végzett kutatásai nyomán. A Kuba királyság Kongó utolsó fennmaradt királysága. A kuba művészetet Afrika egyik legjelentősebb, legkiemelkedőbb művészetének tartják. Világviszonylatban is lenyűgöző az az esztétikai érzék és a szöves, hímzés,valamint faszobrászat terén bizonyított kimagasló műveszi képességük. Egy ma létező királyságban vagyunk, ahol a királyt és a hatalmat, a tradíció hatalmat a modernizalódas és globalizáció bár kikezdte,sok egymásra hatás és valtozas van,de valamelyest meg megvan az a belső erő és akarat,amely igyekszik megőrizni a hagyományt.
Most zárom soraim, a Kuba királyságrol és művészetről meg reméljük sok helyen, sokat tudunk írni, beszelni,mert érdekes és érdemes.
Szomorúan búcsúzunk Nsheengtől, búcsúzunk Torday barátjától, az akkori királytól, KotaPetől, búcsúzunk segitőinktől, Nyimilongo hercegtől, az Anyakirálynőtől, a király több tucat feleségétől, a királyi udvartartástól. Viszlát Mushenge. Hajnalban tovább indulunk Misumbaba,a Kuba királyság keleti részére, a ngongo altörzs területére. Nemsokára jelentkezünk.

Nehezedő terepviszonyok Mushenge felé


Rafia-szövetet hímző kuba nő


Vasárnapi mise

Temetési menet


Örök búcsú a Mamától


Kukorica morzsolás kerékcsere szünet közben


Póz a Lubudji folyón


Komp, Lubudji folyó

2009. augusztus 4., Ilebo

A megközelíthetetlen királyság

Elérkeztünk a Torday-Kongó Expedíció legérdekesebb részéhez. A kuba királyság kapujához. Úticélunk Mushenge és Misumba, ahol Torday Emil munkásságának legjelentősebbjeit végezte. Ugyanakkor itt nem várt drágasággal, logisztikai nehézségekkel szembesültünk. A benzin ára közel 4 USD. Alig van bérelhető autó, a tulajdonosaik megfizethetetlen árat kérnek bérleti díjként. Útirányunk felé egyre rosszabbak az utak, egy bizonyos pont után csak motorral vagy gyalog lehet megközelíteni a városokat, pl. Misumbát. A nagyértékű és érzékeny technikai felszerelésekkel Dávid és Attila nem tudják vállalni a motoros utat. Megtaláltuk az egyetlen itinert, amely gépkocsival kivitelezhető. Ugyanakkor jelenleg nem találunk vállalható áron bérkocsit, mellyel tovább tudnánk folytatni az utazásunkat. Reméljük a holnapi nap folyamán találunk megoldást a problémára.

2009. augusztus 3.

Kashimba - Ilebo

A tegnapi sikeres kashimbai nap után továbbálltunk Ilebóba. Útközben útba ejtettük Mapangut, ahol a helyi, modern kórházban interjút készítettünk egy orvossal és betegekkel arról, hogyan látják a népi és a modern orvoslás közötti kapcsolatot. Próbáltunk választ találni arra, milyen hiedelem és gazdasági, szociális alapú okok magyarázzák, hogy némelyek inkább a kuruzslók tudásában, némelyek inkább a modern gyógyítás módszereiben hisznek. Találkoztunk egy családdal. A papa és a mama kísérte 13 év körüli, széparcú kislányát. Arca beesett, bőre kiszáradt. Végtagjai bebugyolálva. Kitakarták a lepedőből a lábát. Mérhetetlen bűz csapott meg bennünket, és a takaró elől megpillantottuk a rohadó félben lévő végtagot. Megrázó élmény volt. Főképp azért, mert anyagiak híján került szinte visszafordíthatatlan, gyógyíthatatlan stádiumba a kislány végtagja. A kezelés elején, az orvos elmondása szerint évekkel korábban utalták be a kislány az ileboi kórházba, ahol megfelelő kezelésben részesíthették volna. Volna. Most ez a széparcú kislány eldeformáltan, betegen, szenvedve fekszik ott az ágyon, és a szülei, az édesanyja tehetetlenül kell végignéznie, hogy megy tönkre értelmetlenül ez a fiatal élet.

A kórházlátogatás után a Mapangu - Ilebo közötti kb. 80 km-es szakaszt 3 óra alatt teljesítettük. Bérelt kocsinkkal töretlenül törtünk előre az emberek, biciklik és motorok által használt keskeny ösvényen. Lassan haladtunk a bozótban, növények karcolták a kocsi két oldalát. Némely útszakaszon úgy bedőlt a kocsi, hogy azt hittük, felborulunk. Ha felhúztuk az ablakokat, kibírhatatlan volt a hőség. Ha lehúztuk, a kocsi teleszállt növényrészekkel és bogarakkal. Az út mapangu utáni része volt valamennyire elviselhető, ugyanis ott egy belga érdekeltségű út tartja fenn az utat. A belga gyarmatosítás alatt jól prosperáló pálmaolaj ültetvényt és gyárat élesztik újjá egy új befektetés részeként. A beruházás infrastruktúra fejlesztéssel is bővül, ennek részeként került sor az új felújítására és kezelésére.

Hirtelen kiértünk a bozótból és megpillantottuk a Kasai folyót. Kiértünk egy tisztásra, a vélt ?kikötőhöz?. Valójában a kikötőben, Ilebó várossal szemben, a Kasai túlpartján néhány fatörzsből vájt kenun kívül semmi egyéb szállítóeszköz nem állomásozott. A korábban gyújtött információink szerint komp segíti az autók átjutását a túlpartra. Nos, komp sehol nem volt, így munkatársunkat előreküldtük kenuval Ilebóba, hogy szóljon a komposnak, hogy fuvar akad. Mire azt megüzente, hogy jön, amin biztosítunk számára 150 l üzemanyagot, a nem kevés fuvardíjat plusz két akkumulátort, hogy egyáltalán be tudják indítani a rzoga kompot. Hoppá. Úgy látszik a túlparton ragadtunk. Nem nagyon fogadtuk el helyzetünket, annál is inkább, mert mindnyájan koszosak, izzadtak, éhesek, fáradtak és türelmetlenek voltunk. Nehéz lett volna még egy éjszakát sátorozni, fürdés nélkül, a bizonytalanban. Így kenuba szálltunk, és legszükségesebb dolgainkkal elindultunk Ilebóba...

2009. augusztus 2., Kashimba

Kashimba, a leléknél

Kashimbában a hagyományos vagy népi gyógyítás- modern gyógyítás kérdéskörét jártuk körül. Ehhez a jelenséghez a valláshoz, a boszorkánysághoz, a rossz szellemekhez köthető hiedelemvilág és egy sor érdekes rítus, szertartás kapcsolódik. A rossz szellemektől kapott betegségeket (boszorkány, démon, sátán, marabu), Istentől kapott képességgel rendelkező, imával gyógyító férfiak és nők kezelik. A fizikai betegségek, szembetegségek, csonttörés, sérülések kezelésére sokan a népi vagy hagyományos gyógyítás eszközeihez fordulnak. A faluban arra specializált orvosságos emberek látják el a betegeket. Interjút készítettünk helyi orvosságos emberekkel, többek között egy szemésszel és egy csontkováccsal. Mivel az éremnek a modern orvoslás oldala is érdekes, egy modern kórházban is készítettünk riportokat, hogy megtudjuk, kik és miért fordulnak inkább kuruzslóhoz vagy mennek inkább kórházba. Érdekes anyagot gyűjtöttünk a készülő kiállításhoz, könyvhöz és filmhez.

Este kibontottunk két zacskó otthonról hozott instant grízlevest- és ahogy Attila mondta, mint a Messiást ülték körül a fiúk. Attila és Dávid azt üzenik Zimits Sándornak, hogy köszönik, hogy gondolt a levesre és hagyott nálunk belőle. Én kissé igénytelenebb vagyok étel-ügyileg, eszem amit kapok, és heteken keresztül boldogan el tudok éldegélni helyi kedvenc eledeleimen: a matulukun ( sült manióka), mbalán ( édes burgonya) vagy makembán ( sült banán). Amikor 'terepre' jövök Kongóba az én fejemben bekapcsol egy gépezet, ami az otthoni, európai körülményekhez szokott szükségleteim egy részét kikapcsolja. Két hónapig most ez van, aztán mehet az otthoni dőzsimőzsi, a Dobostorta a kedvenc cukraszdaban. Legalább nekem választásom van, amit meg tudok becsülni.

Azért azt bevallom, hogy vizet vizzel inni nem nagy boldogság, így azért mindnyájunknak, beleértve engem is örömöt lop életünkbe barátunk, a Dél-Afrikai Köztársaságból importált ananász és narancs ízesítésű Jolly Jus szörp-por, ami ugyan nem is jó, és a víz mindig meleg, de legalább kis változatosságot lop ízlelőbimbóink egyhangú életébe.


Kashimba- adománygyűjtés, katolikus gyülekezet, vasárnapi mise.


Kashimba- búcsú Kashimbátol.


Kashimba- este, a táborban.


2009. augusztus 1., Idiófa

Tovább, tovább, tovább

Idiofából zárjuk sorainkat. A reggeli összepakolás után továbbindulunk a Bashilelékhez. Amint tudunk, jelentkezünk. Üdvözlünk mindenkit otthon, Magyarországon.

Idiófából a szokásos út előkészítő teendők után: pénzváltás; benzin, víz, élelmiszer és ajándék-vásárlás, 11 óra magasságában indultunk el. Mai úti célunk Kashimba Bashilele falu, a Loange folyó után. A Loange folyó Bandundu és Kasai Occidental tartomány választóvonala. Így a Torday-Kongó Expedíció kezdete óta az 5. kongói tartományban járunk. A Kongói Nemzeti Múzeum munkatársa, Mr. Charles Bashilele származású, és a terület, a kulturális szokások és a kishilele, kiKongó nyelv jó ismerője többek között. A Bashilelékkel rokon és szomszédos Bakubák nyelvét is érti és beszéli, így azon kívül, hogy antropológiai, szakmai kérdésekben tudok rá számítani, a helyiekkel való kommunikációban is nagy segítségünkre van. Mi magunk között nevének magyar megfelelőjeként, Károlynak hívjuk.

Az út leginkább agyagos-homokos volt. Volt szavannás rész, volt erdős. Láttunk az út szélén menetelő parasztokat, akik súlyos zsákokban műanyag vödrökben vagy helyi alapanyagokból készült kosarakban szállították hosszú kilométereken át a portékát. A tehetősebbek a fizika törvényeit megkérdőjelező módon felpakolt szakadt, régi, néhol leeresztett kerekű kerékpárokon tolják, tolják, tolják, izzadva, a nagy melegben a homokos úton a hosszú kilométereket róva, elnyűtten, fáradhatatlanul portékájukat. Majd a legközelebbi nagyvárosba érve (ami akár 50-80 km is lehet) eladják azt. Banánt, maniókát, tűzifát szállító parasztok, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak, hogy némi profitot realizáljanak az eladásból, majd másfajta árura vagy számukra hasznos cikkekre cseréljék azt a városban, és azzal térjenek vissza falujukba. Kashimbába való érésünk előtt komppal keltünk át a Loange folyón. A rozsdás, szakadt, lelakott komp szolgáltatásának igénybevételéhez az átkelési díjon túl nekünk kellett üzemanyagot biztosítanunk. Sőt, a kocsink akkumulátorával kellett beindítanunk a motort, melyet egy kb. 1 óráig tartó szerelés után sikerült elérni, melyhez ugyancsak az általunk bérelt terepjáró autószereléshez értő munkatársát biztosítottuk. Végül átkeltünk a Loangon, és megérkeztünk Kashimbába. Kollégánkat, Károlyt családtagjai fogadták, és bennünket is szívélyesen láttak. Mivel este 18 óra magasságában, már estefelé értünk a faluba, így gyorsan felállítottuk sátrainkat, lecsutakoltuk magunkat, vacsoráztunk, és nyugovóra tértünk. Másnapra sok programot helyeztünk kilátásba.

Idiofa- Molasa Átkelés a Lubue folyón komppal


Ilebo- Átkelés a Kasai folyón kenuval

2009. július 31., Molasa

Pende tánc, fesztivál nélkül

Molasában sűrű napunk volt. Megfigyeltünk- fotóztunk- filmeztünk rafiaszőttes-készítést. Pende maszk-készítőkkel és fafaragókkal készítettünk riportot. Tárgy-gyűjteményünk is gyarapodott. Látogatásunk miatt Kabuátából és a szomszédos falvakból zenészek és táncosok érkeztek, hogy öröm-zenéljenek. Természetesen a pende mbuya-maszkok is előkerültek. Érdekes volt más közelben megfigyelni a pende maszkos táncokat. Más volt a hangulat, mások a lépések, mint a Gungu Fesztiválon. Nagy élmény volt, és új táncokat, maszkokat , hangszereket ismertünk meg. A dobos fantasztikus volt. Fáradhatatlanul verte a kaucsukos rezgődobot, hívta a maszkos táncosokat. Óriási energiával dobolt és táncolt. Mi is táncoltunk a helyiekkel. Én a nők félkör-táncához csatlakoztam. Ütemes, repetitív táncot jártunk. A műanyag flakon és tökedény-csörgőkben üzemesen zörögtek a termések magvai. A jó táncért szokás egymást megajándékozni pénzzel. Mi is szoktunk adni a legjobb táncosoknak és zenészeknek, elismerésünk jeléül. Ma én is kaptam pénzt. 200 frankot gyűjtöttem, egy részét a falufőnöktől kaptam. Lassan közeledett felém, táncolva. Nyersszínű rafiarost szoknyát hordott. Hatalmi szimbólumai mind nála voltak: a tökfedő, a vállán átvetett textília, a légyhajtó a kezében. Ahogy közelebb ért, a légyhajtóval tisztította meg előttem a területet, majd letette a lábam elé a pénzt a földre. Nagy élmény volt. És elismerés.
Miután munkánkkal végeztünk 15 óra körül a faluban, sietős léptekkel visszatértünk a kocsihoz, hogy sötétedés előtt visszaérjünk Idiofába. A Bushongo-Mbongoba vezető úton ananászt, főzőbanánt, banánt kaptunk a helyiektől ajándékba. Idiofába 19 óra körül értünk vissza. Szerencsére a nővéreknél van generátor. Adtunk benzint, így fel tudtuk tölteni eszközeinket és nem gyertya illetve elemlámpa fényénél végeztük el esti teendőinket.

2009. július 30., Kikwit-Idiofa

Belső-Kongó csodálatos kommunikációs eszköze: a gong

'Amint csomagjaink megérkeztek Kikwitből, babunda teherhordóinkkal útnak eredtünk, a Lubue folyó partján, Dumba felé... Második nap reggelén átkeltünk a Lubuén, majd északnak tartottunk...' Írja Hilton-Simpson,  Torday útitársa Lands and peoples of the Kasai  című könyvének 8. fejezetében. 

'Visszatértünk Alelába... Onnan a Lubue folyón átkelve egy másik pende faluba értünk. Dumbába vagy más néven Molaszába. Itt van a Kaszai társaság legkeletibb telepe...Május 9-én hagytuk el Molaszát. A telep magassága a folyó fölött 650 m...' Torday-Emil: Bolyongások Afrikában, Harmadik utazás, Ismeretlen népek között.

A távolság bár rövidnek tűnt, az út korántsem volt könnyű és gyors.  Idiofát uán mély homokúton találtuk magunkat, ahol elástuk a kocsit. A homokos út lassan  keskeny ösvénybe váltott át. Bizonytalanul haladtunk előre. Kerékpáris és motoros csapások mutatták az utat. Terepjárónk valósággal lavírozott, de sofőrünk, José ügyesen átvezette a kocsit. Az ösvény két oldalán a bozótot szántottuk. Az érzés, hogy bármelyik pillanatban elfogyhat előlünk az út, rendkívül nyugtalanító volt. Kitartóan  és csökönyösen haladtunk tovább. ALubue folyót, Bushongo-Mbongo falunál értük el. A folyón se híd, se komp. Csak egy révész szállítja kézi hajtású tutaján az utasokat. Sietősen átpakoltuk legszükségesebb holminkat egy hátizsákba: a technikai felszereléseket, némi vizet és kenyeret,. Majd elindultunk gyalog Molaszába. Két teherhordót fogadtunk - valóságos Torday expedíció!- , hogy vigyék csomagjaink egy részét. Dávid és Attila semmi szín alatt nem vált meg a nehéz szákoktól. Dávid a kamera, Attila a fotóstáskát cipelte rendületlenül. Egymás mögött haladtunk.  A Torday-Kongó Expedíció karavánja menetelt az ösvényen. Kézi erővel hajtott egyszerű tutajszerű tákolmányon keltünk át a Lubue folyón. Utunk kaptatón vezetett fel, Molasa 700 m tengerszint feletti magasságban fekszik. Bár jól leizzadtunk, a távot teljesítettük, elértük végcélünkat. Molaszában élményszerű fogadtatásban volt részünk.

A falu főútján haladtunk tovább. A helyiek távolról, érdeklődve figyeltek bennünket. Közelebb értünk a falufőnök házához. Az övé volt az első régi típusú, kúp alakú pende kunyhó, amit a régi Torday képeken láttunk. A főnök köszöntött bennünket., majd háza előtti téren található fadobot- a gongot- megszólaltatták. A gongról Torday is írt. Ez egy nagyméretű, henger alakú fadob, melyet akkor szólaltatnak meg, ha esemény történik a faluban. Összehívja a falu lakóit a főnök háza elé, illetve a hang eljut a környező településekre is, így több kilométer távolságban kommunikációs eszközként szolgál. Mély hangon szólalt meg a gong. Düdüm-düdüm-düdürü-düdüm: Molasába vendégek érkeztek. Többen vannak, van közöttük fehér és kongói is!
Olyannyira jól működik a rendszer, hogy megérkezésünk után másfél órával befutottak a Molasától hét kilométerre található Kabuata falu küldöttjei, hogy megismerkedjenek velünk. Gong 100 évvel ezelőtt és Gong ma. 100 év azonosság. Igaz, Vodacom térerő fogható a falu bizonyos pontjain...? Molasában az emberek szívélyesen és kedvesen fogadtak bennünket. Tapssal és rivalgással fejezték ki, hogy örülnek jelenlétünknek. Vendég érkezésekor megtörténik a szokásos rítus: koladiót rágcsálunk és pálmabort iszunk. Egy keveset a földre az ősöknek, a többit a pocakba. Kellemes ital. A pálmabort tökedény-kancsóban hozták, és mívesen faragott ivópohárból fogyasztottuk el. A helyi lakosok ajándékokat hoztak nekünk. Az asszonyoktól pörkölt mogyorót kaptunk, a főnöktől egy csirkét. Felvertük sátrainkat, és rögtön sétára indultunk, hogy feltérképezzük a falut. Közben a falu öregjeit a falu életéről kérdeztük, és anyagot gyűjtöttünk a másnaphoz.

Molasa - Dávid rafiakészítést filmez

Molasa felé, pihenő menet közben

Molasa - pálmaborivó főnökök pózolnak ]

Molasa - Tánc ]

2009. július 29.

Kikwit

Kikwitben elrendeztünk mindent, ami az induláshoz szükséges, majd még egy utolsó forgatási helyszínt megcsináltunk kifelé menet a városból. Egy kinshasai ismerősünk nővérét, Maman Majolinát kértük fel Kikwitben, hogy jöjjön el velünk az útra, és segítsen az út során az élelmezés- és a fürdővízellátás megszervezésében a falvakban. Ez valamelyest megkönnyíti a feladatomat. Maman Majolina gondoskodik a napi kétszeri élelmezésünkről, megkeresi és megveszi az alapanyagokat, megfőz, odakészíti a terítéket, elmosogat. Kerít fürdővizet, vödröt, kisebb dolgokat, amire szükségünk van. Korábban ezek a logisztikai részletkérdések is az én vállamat nyomták, és bántott, hogy a temérdek apró szervezési feladat figyelmemet, időmet és energiámat elvonja a projekt szellemi és tartalmi részének megvalósításáról és az antropológiai feladatkörömről. Most már valamivel könnyebb dolgom van és én is többet tudok a saját magam részterületével foglalkozni, illetve jobban tudok figyelni a többiek munkakörülményeinek az előkészítésére is, hogy Attila és Dávid is zavartalanul tudjanak dolgozni. A hármas, sőt Mr. Charles-val a négyes csapat gyakran összedolgozik. A filmhez készülő riportok során szinte mindenkire szükségünk van. Attila besegít a világításba, ott van, figyel, fotózza a riportot ő maga is. Dávid forgat, hangot rögzít, nem vesz tudomást a körülményekről. Én interjúzóm a riportalannyal, van még mellettem általában egy tolmács, egy helyi segítő, aki a hangot tartja Dávidnak, ha szüksége van rá. Gyakran még plusz egy segítségre is szükségünk van, amikor annyira sok ember illetve gyerek gyűlik körénk (nem kis látványosság vagyunk errefelé), hogy segíteni kell abban, hogy ne mászkáljanak bele a gyerekek a képtérbe illetve a zsivaly ne nyomja el az interjúalany hangját. Nem könnyű Dávidnak ebben a helyzetben dolgoznia, de megoldja.
Attilával a fotografálás és antropológia során is gyakran összedolgozunk. Felhívjuk egymás figyelmét bizonyos aspektusokra, érdekességekre, vagy részletekre, amiket egyikünk-másikunk megfigyel. - Nézd, az a falufőnök amulettet visel!
- Láttad Attila, hogy az egyik fumu hatalmi szimbólumai mellé egy színes flottírtörülközőt tekert a válla köré? Micsoda státuszszimbólum!
- Fotóztam Neked pálmabor készítést Ildikó!
- Attila, lefotóznád ezt a tárgyat használat közben? Ezt is be fogom gyűjteni.
- Láttad azt a kúp alakú pende kunyhót? Ez az első olyan kunyhó, amit látunk, ami nagyon hasonlít arra, amit Torday fotografált! (A Torday Emil által fotografált közel 2400 darab fényképet szinte kívülről ismerjük..)
Így dolgozunk együtt. Alakulnak a képek, a könyv, minden, amit kitűztünk a projekt eredményei közé megvalósításra

Kikwitet elhagyva az út során néhány helyen megálltunk fotózni. Kikwit után a táj lenyűgöző, a Kwilu folyó dombok között mély völgyben folyik. A Kwilu folyó két partján a domboldalakon pálmafa- illetve banánfa-ligetek.

A Kikwit-Gungu úton haladtunk visszafelé, majd letértünk az idiofai útra. Nem túl mély homokos út, jól haladunk. Idiofa az elágazástól számítva még kb. 80 km. Az Idiofa felé vezető úton babunda falvakat hagytunk el. Elértük Athent vagy Alelát ? ahogy akkoriban hívták- ahol Torday is járt. Fotókat készítettünk egy Atent jelző táblánál és a Kancha folyónál. Mindkettőről olvashatunk Tordayéknál.

'A Kwilu folyón való átkelésünk után ötödnapra érkeztünk meg Alelába, ami 70 mérföldre található kb. Kikwittől, dél-keleti irányban. Nincsenek errefelé vadak. A Kaszai Társaság gyártelepe 200-300 mérföldre található a bennszülöttek lakta Alela falutól. A gyárban felajánlottak számunkra egy helységet, amit fotó előhívásra használhattunk. Így a gyárba rendezkedtünk be, de minden nap átjártunk a faluba, hogy kutatást végezzünk a Babundáknál.' Hilton-Simpson: Lands and people of the Kasai. VII. fejezet.

Aten után egyenesen Idiofába vettük az irányt, ahol a katolikus nővérek szép, rendezett, tágas, tiszta és kényelmes vendégszobáiban töltöttük az éjszakát. Még az este folyamán megterveztük a következő napok programját: még Gunguban találkoztunk össze egy idiofai újságíróval, Mark Manesával, aki felajánlotta, hogy Gunguból visszafelé Idiofába kitérőt tesz célpontunk, Molasa felé, hogy felmérje az út állapotát illetve, hogy jelezze jövetelünket. Molasa kb. 30 km-re található Idiofától.

Aten - Megérkezés Atenba, avagy Athenba illetve Alelába, ahogy Torday nevezte korábban


Aten


[ Kikwit-Idiofa, elakadás a homokban ]


[ Loange - átkeles a Loange folyón ]


[ Lukamba - Kikwit út, Ildikó anyagot gyűjt egy falufőnöktől ]


[ Merénylet Ildikó ellen ]


[ Molasa - Attila pálmaolajkészítest fényképez ]

2009. július 27-28., Kikwit

Kikwit. Találtunk Internetet. Forgatunk, dolgozunk, és erőt veszünk a következő etap előtt. Bevásárlás, a jeep, a crew lecserélése: irány Idiofa, a Bashilelék, a Bakubák és a Batetelák vidéke! Tovább-tovább Torday nyomában! Nem könnyű. Minden nap van küzdelmünk, nagyon sokat dolgozunk, szinte folyamatosan, leszámítva azt a néhány óra alvást. De a fogaskerekek még akkor is sokszor forognak. Holnaptól számomra is ismeretlen terep kezdődik. Kommunikációs lehetőségek híján nem tudjuk, mikor tudunk hírt adni magunkról. Amint tudunk, jelentkezünk!

Charles
Lóránt Attila
Reisinger Dávid
Szilasi Ildikó

2009. július 26., Ozom

Újratemetés Mulele falujában

Egy meghívására átmentünk Ozom faluba, ahonnan Mulele is származik. A Mulele-vezette felkelés a 60-as években zajlott a környéken. Mulele Ozomban született. Parlementi képviselővé, politikussá avanzsált. Egy ideig Kisanganiban volt poszton. Kínában gerilla-harcászatot tanult és itt magába szívta a kommunizmus eszméit. Ezekkel az új tudásokkal átitatva érkezett vissza Kongóba, hogy a Kaszavubu rezsim megdöntéséért harcoljon. Lumumbista volt, és nacionalista érdekek vezérelték politikai indíttatását. Felkelést szervezett. Felbuzdította a helyi parasztokat, akik modern fegyverek híján íjjal és nyilakkal folytattak gerillaháborút a kormánykatonákkal, majd 5 éven át. A Mulele-felkelés során az ország egy harmadát elfoglalták az itteni lakosok elmondása alapján. Úgy tartják, ha Mulelének modern fegyverei lettek volna, megdöntötte volna Kaszavubu hatalmát. Ez nem sikerült. Mobutu vette át a hatalmat puccsal, Mulele előbb Brazaville-be menekült, majd Mobutu kivégeztette Kinshasában. A Mulele-felkelés óriási, azóta vissza nem állított károkat okozott a területen. Kiégett, lerombolt, kilőtt házak maradványait látjuk mindenfelé. Az itt lakók visszaemlékezései szerint ez a régió korábban 'paradicsomi' volt. A felkelés során sokan meghaltak, sokan elvesztették minden vagyonukat, sokakat kiraboltak, sokan elmenekültek. A felkelés után az emberek megtérten, nincstelenül tértek vissza és mindent újra kellett kezdeniük, újjáépíteniük, állami segítség híján.
Papa Emery családja Ozomból származik. Még a felkelés előtt hagyta el szülőfaluját. Kinshasában tanult. Hosszú évek után most tért vissza először szülőfalujába. Azért jött, hogy eltemesse az azóta meghalt családtagjait, rokonait, tisztességgel vegyen tőlük búcsút. Visszatérésekor szertartást szervez. A temetőben (minden klánnak saját temetője van) az ősökre emlékeznek. Felsorolják mindazokat az ősöket, akik korábban meghaltak és azokat is, akiket a közelmúltban temettek el. Papa szülei, nagyszülei, nagybátyjai, nagynénjei, unokatestvérei, mind meghaltak. 'Szinte egy egész generáció kihalt'- mondta. Valaki a felkelés során vesztette életét, valakit betegség vitt el. Most azért jöttem vissza, hogy elbúcsúzzam a halottaimtól, és eltemessem őket itt, ahol éltek, és ahol én is születtem. Ez fontos volt a lelkemnek, hogy megnyugodjak. Most már megnyugodtam és megkönnyebbültem. Sokáig nyugtalanított, hogy nem vettem méltó búcsút tőlük. Tudod, ha itt valakinek rossz passza vagy balszerencséje van, rögtön arra gondol, hogy valamelyik ősének van problémája vagy elrendezetlen ügye vele. Ezért fontos a szimbolikus újra-temetés. Hogy elbúcsúzzunk. Most már megnyugodtam'
Az újratemetési szertartást vendégség, ének, zene, italozás, tánc követte.

2009. július 25., Lukamba

Kellemes körülmények között dolgozunk Lukambában. Fozótunk- filmezünk, vendéglátóink körülzsonganak, ellátnak bennünket minden jóval. Attila fotóz, Dávid filmezik, Ildikó és Charles figyel, beszélget, jegyzetel, és tárgyakat gyűjt. Nagyjából minden szépen alakul. Szeretjük Lukambát.

2009. július 24. Gungu-Lukamba

Reggel kelés, pakolás, búcsúzás szállásadóinktól, a keresztény nővérektől, búcsúzás a táncos barátoktól, Mr. Kibalától, aki nagyon sokat segített nekünk Gunguban a forgatásoknál. Felpakolás, bevásárlás kenyérből, benzinből, telefon feltöltő kártyából. Pénzváltás. Általában mindig ezeket az előkészületek, ha elhagyunk egy települést és a 'bozót' felé vesszük az irányt. Mai célpontunk Lukamba volt, egy Babunda település. A Babunda törzsnél Torday is élt és kutatott.
'Kikwitnél Torday felfrissíti a déli bambaláknál lévő kapcsolatait, akiknél korábban számottevő időt töltött. Aztán, amint teherhordóink Luanóból csatlakoznak hozzánk, tervünk szerint dél-dél kelet felé vesszük az irányt, egy Athenes nevű gyártelep felé, a Kandcha folyónál. Az Athen körzetében lehetőségünk lesz a Babunda és a szomszédos Bapinji törzs tanulmányozására, és talán találunk valami információt a magyar származású felfedezőről, Magyarról, aki 50 évvel korábban a Babundák földjén fejezte be életét. Talán felleljük néhány jegyzetét is.' Hilton-Simpson (1911: 235)

Torday Emil 1909 márciusa és áprilisa tájékán tanulmányozta a kongói bunda törzset, Alelában és környékén. Célja a Babunda terület bejárásával, hogy rábukkanjon kutató elődje, Magyar László örökségére. A Babundáknál Torday ?mivel ez a népcsoport kevéssé volt hajlandó megnyilatkozni? nem gyűjtött számottevő anyagot, a Babundákról nem született monográfiája. Néhány tanulmányban vagy cikk részletben foglalkozik ezzel a törzzsel. Mivel Tordayt korlátozta a Babunda törzsbeliek gyér információ szolgáltatása, így az adatgyűjtés terén szerzett sikertelenségét fotográfiák készítésével kompenzálta. Ahogy T. A. Joyce-hoz írott levelében, 1909. március 30-án írja: 'Ne legyenek illúziói a Babunda jegyzeteket illetően! Egyetlen sort sem írtam még! Ezek az emberek rendkívül félénkek, alig beszélnek. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy türelmesen várok.'

Szerencsére nekünk 100 évvel Torday után nem kell ilyen nehézségekkel megküzdenünk. Az emberek kedvesek és nyitottak arra, hogy beszéljenek kultúrájukról. Talán azért is van ez így, mert 2006-ban én már jártam ezen a vidéken, visszatérő vendég vagyok Lukambában, kedves emlékeket hagytam magam után. Személyes vendéglátónk pedig Papa Willy Henyang, a Lukamba közigazgatási szektor főnöke. 7 faluközösség és 68 falu tartozik a fennhatósága alá. Így fogadtatásunk örömteli és kedves, kellemes. Megkapom azt a szobát, amit 3 évvel ezelőtt is belaktam. A fiúk már hajnal 6-kor kimentek a helyiekkel, hogy patkányvadászatot, angolna-halászatot, pálmabor-csapolást fotózzanak-filmezzenek. Biológiai óránk átállt az itteni rendszerre: hajnalban már kipattanunk az ágyból, este 8 körül már alig látunk ki a fejünkből a fáradtságtól. Mivel itt nincs elektromos áram, az emberek a nappal kelnek és fekszenek, ahogy mi is.

2009. július 23., Gungu

Hosszúra nyúlt a tegnap éjszaka. Míg napközben az erre a célra előkészített nagy placcon folyik a Gungu Fesztivál és a csapatok bemutatója, estefelé Gungu város több pontján táncolnak, zenélnek a résztvevők. A hivatalos programon túl az esti összejövetelek és bemutatók legfontosabb szerveződő helye a Gungui Néprajzi Múzeum előkertje, Mr. Kibala szervezésében. 18 órától újra összejönnek a csapatok itt, hogy táncoljanak. Ez az esemény kevésbé formális, a jelenlévők közül is beállhatnak a körtáncba, sok a helyi néző és a tánccsapatok is szabadabb koreográfiákat mutatnak be. Lényegében itt zajlik az igazi kultúra-megosztás. Míg a fesztivál téren egy meghatározott idő áll a csapatok rendelkezésére, hogy bemutassák tudásukat, itt szabadabban gazdálkodhatnak az idővel. A tegnap esti előadáson a Pendék Titkos Társasága nevű Egyesület a bapende törzs művészetének 'titkos' mozzanatait tárta fel előadásában. Az ilyen jellegű pende táncok és énekek jobb megértése hosszabb elemzést fog kívánna hazamenetelünk után, hiszen egy komplex és érdekes jelenségről van szó. Miért titkos a pende művészet? Milyen kontextusban gyakorolják ma és gyakorolták régen a titkos rítusokat? Miért élnek tovább ezen rítusok? Mi a Pendék Titkos Társaságának szerveződő elvei? Ennek a kérdéskörnek a kifejtésével az expedíció után fogunk foglalkozni. A Bapendéknél a beavatási szertartás három lépcsős. A Mukanda során a fiatal fiúk a bozótiskolát és a körülmetélést követően énekes-táncos rítus keretében térnek vissza a faluba, már a közösség férfi tagjaiként. A Mungonge és Kela a felnőtt férfiak némelyikének beavatási szertartása. A Mungongéhoz és Kelához kapcsolódik elsősorban a Bapendék titkos művészete, amely mágikus és misztikus elemekben rendkívül bővelkedő: gallyal átszúrt ajkú férfiak (Gitshaba); óriásemberek; a kezében a belsőségeit tartva táncoló, magát kibelező ember; az éj leple alatt zajló, láthatatlan boszorkányvilág alakjait és emberfeletti lényeket bemutató maszkos karakterek. Mágia, boszorkányság, a fizikai törvények megkérdőjelezése, az ember, mint anyag határainak kikezdése. A szent és a profán, az ember és az emberfeletti, a lét és a túlvilág, a látható és a láthatatlan világ szimbolikus szembeállítása, megjelenítése mind benne vannak ezekben az előadásokban. Magam részéről a boszorkánytáncot tartottam a legérdekesebbnek. Ez egy 30-40 percet tartó színpadi elemekben bővelkedő szabad színház volt lényegében, rengeteg maszkos szereplővel. Az előadásban megelevenedett számomra mindaz, amit korábban Kongóban a boszorkányvilág üzelmeiről hallottam: a boszorkányvilágban magát katonának képzelő ember; a boszorkány-repülők; a boszorkányvilág szereplői parallel a való világ szereplőivel; közös emberevés...

A mai nap a 9. Gungu Nemzeti Fesztivál zárónapja is egyben. Búcsúbeszédek hangzottak el. Többek között beszédet mondott Ann Gizenga Mbuba, az esemény fővédnöke; a Kulturálisügyi Miniszter; a Gungu Fesztivál főszervezője. A beszédek után eredményhirdetés következett, több kategóriában: a legeredetibb, a legkreatívabb, a leginkább hagyományőrző, és a kiemelt díj: a legjobb Gitenga díja! Különdíjat kapott a maniemai és a Mbandakából érkező pigmeus csapat is. Jól teljesítettek, és nagyon messziről érkeztek, hogy ezen a már-már tényleg nemzeti fesztivállá duzzadó eseményen részt vegyenek. A Kongói Demokratikus Köztársaság 11 tartománya közül 8 tartományból érkeztek tánccsapatok. Kb. 3000 táncos és énekes mutatta meg művészetét, közel 20 különböző törzsből. A 9. Gungu Fesztivál véget ért, de számunkra a munka folytatódott tovább. A nyertes csapatokkal, a szervezőkkel, a résztvevő helyi lakosokkal, a politikusokkal riportokat készítettünk. Még Madame Anne Gizengával is tudtunk interjút készíteni, ami egy kellemes élmény volt. Alakul a film is.

2009. július 22., Gungu

A Gungu Fesztivál második napja. WOW! Amit itt látunk, érzünk, átélünk, tapasztalatunk, ahhoz kevés az a pár perc és az a szó, amit a blogban írni tudunk. A Gungu Fesztivál élményeit a filmmel, Attila nagyszerű fotográfiáival és a szövegmagyarázatokkal fogjuk tudni majd reményeink szerint átadni.
A csapat egy része ma Kikwit felé veszi az irányt, majd visszaindulna Kinshasába , 27-én érkezés Budapestre.

A blogot velük küldjük haza, mert nincs Internet lehetőségünk.

SZERETNÉNK MEGKÖSZÖNNI NEKIK ÉS MINDENKINEK, AKI EDDIG BÁRMIT IS TETT A TORDAY-KONGÓ EXPEDÍCIÓ ÉRDEKÉBEN. BIZTOS, HOGY KIHAGYOK VALAKIT, NE HARADUJATOK EZÉRT, A TELJES LISTÁT NYUGODT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MEGIROM OTTHONRÓL!

KÖSZÖNET --- GRAND MERCI----- MATONDO MINGI:

A CSAPATTAGOKNAK: Balogh Sándor, Charles Ngwabwanyi Kunda, Fábry Sándor, Lóránt Attila, Reisinger Dávid, Szerbin Judit, Zimits Sándor.

A Kongói segítőinknek: Lukács Balázs, Kiss Gábor, Müller Gábor, Kovács József, Prof. Lofoli, Mr. Thetika, Mr. Kibala, Joseph Ibongo, Mr. Sabin, Alex, Madame Micheline, Charles, Franklin, Louison a sort még hosszan folytathatnám.

A szponzoroknak és szakmai támogatóknak otthon, itt és külföldön. Legfőképpen az Afrikai-Magyar Egyesületnek.

A CSALÁDTAGJAINKNAK, BARÁTAINKNAK!

Mindenkinek, aki csak egy tégla odábbtevésével, egy jó szóval, egy bíztató mosollyal segített bennünket!

MERCI MINGI!

A többiek ma elindulnak Kinshasába. A 4 fős szakmai csapat marad, szeptember elejéig. Egyre beljebb hatolunk Kongóban. Folytatjuk utunkat szorosan Torday nyomában, Kelet felé, a babundákhoz, bapendékhez, bakongókhoz, bakubákhoz.Amint tudunk jelenkezünk!

Kongói üdvözlettel:

Szilasi Ildikó
Főszervező


2009. július 21., Gungu

A Gungu Nemzeti Művészeti Fesztivál

Az expedíció talán eddigi legjobb napja. Vizuális élmény, tánc, ének, művészet, jókedv, kezdődik a fesztivál. Bokacsörgők csörögnek, zigidák zörögnek, összetákolt gitárok nyávognak, dobog dübörögnek. A táncosok készülődnek, fogy a piros és fehér festék, a tollak, rafiadíszek, pántok, termésből készült bokacsörgők a helyükre kerülnek. A Gungu Fesztivál a megnyitó beszédekkel kezdődik, 12:39-kor. Két és fél órával a programban meghirdetetthez képest. Belefér. A hangulat jó, az idő kellemes, a kongóiak nagyon ügyesek a szervezés azon részében, amely az egységes dekorációt, viseletet, lelátót, a meghívottak fogadóhelyének protokolláris és materiális megjelenítését érinti. Szép lelátó, a 9. Gungu fesztiválra külön nyomtatott egyen-textília, uniformis pólók, kitűzők, egységes színű székek és dekoráció. Az esemény főszponzora a Vodacom telekommunikációs hálózat, így leginkább a kék szín dominál.
Többek között beszédet mond Bandundu megye kormányzója, a Kulturálisügyi Miniszter, a Vodacom képviselője, és az esemény fő-fő fővédnöke: Madamme Anne Gizenga.
'Ez a fesztivál nemrég egy kis, helyi kezdeményezés volt. Idővel kinőtte magát regionális, majd tartományi fesztivállá. Ma pedig már nemzeti fesztiválnak hívjuk. Sőt, lassan nemzetközinek is nevezhetjük, hiszen belga, koreai és magyar delegáció is van itt.' 6 belga, 6 magyar és két koreai származású külföldi van jelen rajtunk kívül. Ennyi az összes európai látogató. A helyiek a szokásos kíváncsisággal kezelnek bennünket. Most is, amikor ezeket a sorokat írom kb. 30 gyerek lóg a kerítésen és kukucskál be fáradhatatlanul, hogy a fehéreket meglesse.
A megnyitóbeszédek után a fesztiválon résztvevő tánccsoportok vonulnak fel. Hosszú sorokban, több percen keresztül mennek körbe, táncolva, énekelve, zenélve. Sűrű, színes, sokkoló forgatag. Pöttyösre, pirosra, kékre festett testű férfiak és nők rafiaruhában, kalapban, tolldíszben, gólyalábon, ezerféle kosztümben és pompában. A Kongói Demokratikus Köztársaság több tájáról érkeztek ma ide fellépők: Északról Kisanganiból és egy pigmeus csapat Mbandakából. A környékbeli bapende tánccsoportok faluközösségenként álltak össze, és vonultak fel. Érkezett egy csapat Kinshasából, több Idiofából, Bandunduból. A táncos rítusok, koreográfiák a bapende, babunda, bayanzi, wangongo, bambala, pigmeus kulturális hagyományok felelevenítői.
A fesztivál célja a szórakoztatás és hagyományőrzés. A fesztivál keretében bemutatott táncok, énekek, zenék, kosztümök a régmúlt időket tükrözik vissza. Az említett törzsek régi hagyományaiból építkeznek, azokat transzformálják át mai, show-elemekben bővelkedő kulturális termékké. A Gungu Fesztivál tökéletes példája ennek a folyamatnak. A változás folyamata tetten érhető a rítusok előkészítésének megváltozott kontextusában, funkciójában, öltözetben, kiegészítőkben.
Mégis, mind e mögött értékes és csodás kulturális értékvilág húzódik meg, ehhez nem férhet kétség. A csapatok 20-25 perces bemutatóit figyelmesen követjük végig. Nem csak nézni próbálunk, hanem látni is, és a történésekben meglátni azt a megannyi szimbólumrendszert, kulturális analógiát és elemet, amelyek ismerete nélkül a Gungu Fesztivál csapatbemutatói csupán érdekes és élvezetes előadások volnának. Valójában ennél sokkal többről van szó itt. Ezeknek a kifejtésére az expedíció után a könyvben, a filmben és a kiállítás során lesz lehetőségünk.

A csapatbemutatók délután 3-ig tartottak el az első napon. Utána látogatást tettünk a Gungu Néprajzi Múzeumban barátunknál, Mr. Kibalánál, az Art Secret Pende mozgalom elnökénél. E sorok írója 2006-ban fedezte fel a Gungu Néprajzi Múzeumot és vette fel a kapcsolatot Mr. Kibalával. Már akkor lenyűgözött a kismúzeum óriási gyűjteménye.. Az Art Secret Pende akkor tiszteletbeli tagjává választott. Azóta nem volt olyan hónap, hogy ne beszéltünk volna Mr. Kibalával. Nem volt olyan év, hogy ne terveztem volna visszajönni a Gungu Fesztiválra, eddig sajnos eredménytelenül. Mérhetetlenül jó érzés volt tehát visszatérni ide, együtt lenni Mr. Kibalával, és újra elolvasni a 2006-os vendégkönyv bejegyzésemet. Úgy láttam, a csapat összes többi tagját megtelítette élménnyel a Gungu Fesztivál első napja és a Néprajzi Múzeum.

2009. július 19. Masi Manimba- Kikwit-Gungu

Kelés reggel 6-kor, pakolás, a hátizsákok felhelyezése a Nissan Patronunk csomagtetejére. Csomagtartó-kötözés. Reggeli. Általában kenyér, vaj, szalámi, tea vagy kávé. Indulás Kikwitbe. Az út nagyon jó minőségű, jól haladunk. Az út szép. A falvak képe nem túl változatos, nagyjából mindenhol hasonló. Kikwitbe 11 óra magasságában érkezünk. Kembe Sorel és Behumi Dóra hívását várjuk az AHU által támogatott AfriCafe című műsorból, a RadioCafe 98,6-ról. Próbahívást tartunk Sorellel. A vonal tökéletes. Három perc múlva újrahívás, élő bejelentkezés, a vonal rossz, megszakad. Végül sikerül a kapcsolat. A kikwiti hangzavarban, a magyar nyelvtől kicsit elszokva, kissé fáradtan tartom meg a bejelentkezést. Közben tankolás, telefonkártya feltöltés, ívóvíz és élelmiszer-készletek feltöltése. Próbálunk 5 tányért, 4 poharat és evőeszközt vásárolni a 150.000 fős városban. Egy boltban kapunk 3 darab műanyag evőeszközt. Mást nem találunk. Igaz, vasárnap van.
Megnézünk több jeepet, mivel az eredeti elgondolás szerint a mostani Nissan Patrolunk 24-én reggel visszamegy Kinshasába, hogy a csapat két tagja, akiknek utazása véget ért elérjék 26-án induló repülőgépüket. A Kinshasa- Kikwit út nehézségének ismeretében nem kockáztatják a földutat: úgy döntünk, repülővel teszik meg visszafelé a Kikwit- Kinshasa utat. Így a jeep, a kissé hibás, de már bevált Nissan, a megbízható, szűkszavú Tomával, aki jó sofőrnek bizonyult, nálunk maradhat az utazás végéig. Ezt ismét Madame Micheline-nek köszönhetjük. Megértette a projekt lényegét és támogat bennünket, amiben tud. Jelenleg azzal, hogy engedi, hogy a terepjárója, a sofőr és még egy embere eljöjjön velünk az út következő részére, amely a legnehezebb lesz és amelyről a legkevesebb információval rendelkezünk. Charles-val, az IMNC (Kongói Nemzeti Múzeumok Intézménye) antropológus munkatársával órákat görnyedünk a Kartográfiai Intézetben vásárolt térképek között, hogy kiszasszeroljuk a legjobb utat, megsaccoljuk az út hosszúságát, az út nehézségének függvényében megtervezzük az út időtartamát. Nagyon élvezzük a feladatot, izgalmas. A legnehezebb a Torday által 100 évvel ezelőtt leírt némely helynév mai beazonosítása. Illetve, az út aktuális állapotának helyes megítélése.
Kikwitből 3 óra magasságában indulunk tovább Gunguba. Kikwit Kinshasától számítva az 520-as kilométerkőnél található. 620 km-ig az út nagyon jó, aszfaltos, 80-100 km/ h sebességgel haladunk, szinte száguldunk. A táj lenyűgöző. Átkelünk a Kwilun, banánligetes dombos, zöld táj, meredek utak, és a Kwilu folyó kíséri jobbról utunkat. A 622-es kilométerkőnél és az út némely más szakaszán is az út fölött lógó, két fára kifeszített molinó reklámozza a Gungu Fesztivált. Lefordulunk Gungu felé. Még kb. 40 km homokos úton. Kétszer leereszt a gumink. Másodszor sok ember gyűlik körénk. Előkerül egy kisfiú rongy focilabdája. Judit, Sándor és Dávid fociznak a kisfiúval. Egész csapat szurkoló sereglik össze. Élvezik a szituációt: 3 mundele labdázik a kisfiúval.
Gungu előtt néhány kilométerrel megtorpanunk. A Kwilu folyón átvivő komp nem működik. Azt mondják, ott kell éjszakáznunk. A várakozó terepjárók között van a kongói hadsereg ( FARDC) Bandundu megyei parancsnoka is. Mérges, mert előre jelezte jöveteli szándékát A komposoknak, mégsem talált ott senkit, órák óta várakozik családjával. Befut egy kamionnyi katona. A katona zenekar. Intézkednek. Várunk. Attila elemzi a helyzetet: 'Egy fesztiválra igyekszünk, amire nem lehet bejutni'. Ildikó elemzi a helyzetet, a sokat hallott kongói szólással: 'Kongóban minden lehetséges.'
Megérkezik a komp. Egy kamionnyi katonával kelünk át a Kwilun. A katonák kedvesnek bizonyulnak. 10 óra magasságában érkezünk meg Gunguba. Mire megtaláljuk a megfelelő szállást és elhelyezkedünk, majdnem éjfél. Alvás. Holnap kezdődik a Gungu Fesztivál!!!


2009. július 17., Masi-Manimba, Mosenge

Mamiso! Mamiso! Mamiso!

A 2:30 percre tervezett Masi Manimba- Mosenge út után, ami 6 órát tartott megérkeztünk végre Mosengébe. Nagyon rossz földutak, agyagos homok, mély kátyúk, keskeny, kanyargós úton vezetett utunk. Az előttünk haladó Nissan Pick up platóján 6 jól megtermett legény várja ásóval, hogy a szorult helyzetben ? ha adódik- kimentsen bennünket. Volt néhány elakadás az úton ahol ez igazán jól jött.

Masi Manimba parlamenti képviselőjével, Madame Micheline Kulumba -val még Kinshasában találkozunk. Amikor jeepet kerestem, ajánlották be. Elmeséltem neki, hogy Kikwitbe igyekszünk mosengei kitérővel. Kíváncsian felhúzta a szemöldökét, úgy kérdezte: És mit csináltok nálam?

Madame Micheline Kulumba Mosengéből származik. Fejlesztési projekteken dolgozott, férjével egy ideig Párizsban élt. Három fiúgyermek édesanyja, karizmatikus, okos, szűkbeszédű de bölcs asszony, akit Masi Manimba környékén a polgárok demokratikus úton választottak meg parlamenti képviselőjüknek. Amikor Madame Micheline megtudta jövetelünk célját, ajánlkozott, hogy jó áron bérbe adja a kocsiját és elkísér bennünket Mosengébe is. Így is történt. A Masi-Manimba Mosenge utat együtt tettük meg.

Láttuk, mennyire népszerű és tiszteletben álló személy Madame Micheline errefelé. A falvakat korábban értesítették jöveteléről. Mindig ámulunk rajta, milyen jól megszervezett az információáramlás olyan vidékeken, ahol nincsen kommunikációs hálózat. Faluról falura várták, ünnepelték, tapssal, énekkel, a kocsit kísérve örömkiáltásokkal, szép zöld pálmaleveleket lengetve, pálmalevélből készített díszsisakokat hordva: Mamiso! Mamiso! Mamiso! Zengtek a falvak és így énekeltek: Megjött Madame Micheline, a képviselőnk, aki sokat tesz értünk! Nézzétek a képviselőt, megjött, legyen üdvözölve!

5 perc a tónál.

Közeledünk a mosengei tóhoz, amit a helyi, ngongo nyelven 'a tónak' neveznek. Egy keskeny, meredek földút vezet le a tóhoz, körülöttünk sűrű erdő. Az ösvényen egy 8 éves forma kislány jön velünk szembe, kezében ütött-kopott lábos. A lábosban 8-10 kis darab kishal, különböző méretűek, nyálkásak, áttetszőek. Vannak közöttük feketék, amelyek leginkább piócára hasonlítanak és egy-két centis ebihalra emlékeztető korcsok. A halak mellett látok még néhány darab bogarat, vízipók félét. A kislány viszi haza a vacsora egy részét.

Közelebb érünk a tóhoz. A falu adminisztrációs tisztségviselője mesélni kezdi a tó történetét. 'Korábban ott fenn a dombon egy bangongo klán élt. Egyszercsak felkerekedtek minden tárgyukkal együtt, és leindultak a völgybe. A völgyben akkor szárazság volt. Amikor leértek, hirtelen egyszerre víz tört fel a vízből, mindent és mindenkit elmosott. Utána sokáig hallottuk még az elveszett falu hangjait, a tó partján: a kakas hangját, a síró gyerekek hangját, az embereket, ahogy beszélnek, énekeket, és dobszót. Sötétedéskor elkerültük a tavat, hogy ne halljuk a hangokat. Aztán, amikor megérkeztek a hittérítők, és megáldották a tavat, a hangok abbamaradtak. Nem hallottuk többet. Így alakult ki ez a tó, misztikus körülmények között.'

Haladunk tovább a tóhoz. A távolban két kenus tűnik fel. A második lábát két oldalt a vízbe tartva kajakozik a kenun, a fizika szabályait megkérdőjelezve lapát nélküli bambuszbottal halad előre. Közben hangosan, magas hangon énekel. Kiköt a parthoz, énekel tovább, nem zavartatja magát. Néhány tilapia halat fogott.

A halászokról a kísérőnknek még egy a tóhoz kapcsolódó történet jutott eszébe: ' A tóban egy fehér szirén él. Néha látják a halászok. Emberformája van, és nagyon szép. Néha találkozunk vele. Kedves szirén a miénk, nem bánt senkit, a gyerekeket sem.'

Tárgygyűjtés - A Torday-Kongó Projekt részeként tárgygyűjtést is terveztünk. Torday Emil 3500 darabot számláló tárgygyűjteményt hozott a londoni British Museumnak és kb. 483 leletből álló néprajzi gyűjteményt a Magyar Néprajzi Múzeumnak adományozott. Én is foglalkoztam már több ízben tárgygyűjtéssel Kongóban, ezért eldöntöttük, hogy a Projekt részeként a könyv, film és fotóalbum mellett tárgyakkal is szélesítjük a projekt eredményeinek oldalát. A projekt átfogó koncepciójába illő tárgyakat gyűjtünk utunk során: olyanokat, amelyet mai jelenségekre reflektálnak és valamilyen viszonyban vannak Torday munkásságával.

2009. július 16., Kinshasa- Masi Manimba

Kongó első számú nemzeti útja

A blog a mai napon rövid, mert nagyon elfáradtunk. Éjszaka későig pakoltunk, 4:30- kor keltünk, összepakoltunk, 7-kor indultunk bérelt jeepünkkel Kikwit felé. Út közben felvettük még a kongói antropológus kollégánkat, Charles-t, elintéztünk még néhány dolgot majd 9 óra magasságában elhagytunk Kinshasát. Az út első része jól telt. 80-90 km/h sebességgel haladtunk a Mayi-Ndombei úton. Aztán jött a fekete leves. Mély homok, nagy kátyúk, úttorlaszok, elakadás, ásás, vásár, torlasz, útelterelés, elakadás, ásás. Volt, hogy elfogyott elöttünk az út, és a pár méter magas szakadékhoz mi hordtuk a földet, hogy le tudjunk jönni a domb oldalán. Volt, hogy elástuk magunkat a homokban a semmi közepén az éjszakában, és 5 percen belül 30 fiatalember termett elő a semmiből ásókkal, hogy kimentsenek bennünket. Közben a hűtővizünk lépten nyomon felforrt, ezért fűtöttünk a kocsiban, hogy elvonja a hőt. Attila és én ültünk elöl Toma, a vezető mellett, az őrült forróságot leginkább mi sínylettük meg. Nem bántuk, mert expedícióra jöttünk, egy célunk van, Tordaynak méltó emléket állítani, minőségileg, etikailag teljesíteni a megtervezett itinert. Ezt a motiváció eddig minden nehézségen átsegített bennünket. És a csapatszellem is. Senki nincs a csapatban, aki panaszkodna, mindenki hősiesen viseli a körülményeket, igazi expedíciós csapat a miénk, ásunk, izzadunk, virrasztunk, ha kell. Igazán büszkék lehetünk a csapatra. Mindenkinek megvan a maga funkciója a csapatban, és ügyesen tudjuk a kohéziókat kiegyenlíteni, ha erre volna szükség. Reisinger Dávid velős, tömör aranyköpései, Attila szigorú, józan helyzetelemzései és gondolkodása, bölcs iránymutatása, Sándor szórakoztató történetei, játékai a gyerekekkel, gondoskodása a csapat élelmezéséről és gyógyszerellátásáról, Judit ügyessége, hogy mindig odafigyel a részletekre, és mindent az eszében tart, amire Ildikónak az átfogó koordináció és szervezés miatt már nem marad ereje és ideje. Így áll össze a mi csapatunk.

Torday szelleme

Torday szelleme, ami itt van körülöttünk, és látjuk a helyiek arcán az izgalmat és érdeklődést, amikor elmeséljük jövetelünk célját: Van egy ősünk (testvérünk,de nagypapának is szokták hívni), aki nagyon rég nálatok lakott.. Azért jöttünk, hogy végigjárjuk az útvonalát és megmutassuk a mai Kongót.
Hihetetlen izgalmas látni, amikor több tucat férfi a közösségben a térkép fölé görnyedve gondolkozik, ötletel, egy falu hol lehet most, mi lehet az ma, amiről Torday száz évvel ezelőtt írt. Hol van ma Molasa vagy Dumba, mi is volt régen a putu, hogy is van az, hogy régen egy bambalák lakta faluban ma más népcsoport él. Ha egy régi fotó kerül elő, hosszú percekig nézik elmélyülten, részleteiben, és a vége mindig ugyanaz: hívjátok elő nekünk ezt a fotót, nagyítsátok ki, kirakjuk a falra. Ők a mi őseink!
A 385 km-es utat sok nehézség után 13 óra alatt tettük meg. Éjjel 11 körül érkeztünk meg a szálláshelyünkre. A helyi katolikusoknál már vacsorával és tiszta szobákkal vártak bennünket.

2009. július 15. - Mbandaka

Mbandaka a Kongó folyó közelségével, a kikötő jellegével, kevés kocsijával, annál több biciklitaxijával, poros útjaival, lelakott épületeivel érdekes jellegű hely. Rövid mbandakai tartózkodásunk alatt egy bangala-pigmeus vegyes-faluba tettünk látogatást. Valamint meggyőződtünk arról, hogy a 19. század végén itt járt Henry Morton Stanley kutató által bemért egyenlítői pont, amelyet ma egy kő emlékművel jeleznek, nem pont az egyenlítő mentén fekszik. A GPS szerint az egyenlítő 3,5 km-rel odébb fekszik. Megpróbáltuk megtalálni a pontot és egy egyszerű fizikai kísérlettel bebizonyítani igazunkat, több-kevesebb sikerrel.
Mbandakából visszatértünk Kinshasába repülővel. Az egy napos kinshasai napon rengeteg találkozó, megbeszélés, adminisztrációs és logisztikai előkészület várt bennünket. Július 17-én reggel tovább indultunk Kinshasából Kikwit felé. Masi-manimbai és mosengei kitérővel.


Diadalittas megérkezés hat napi hajókázás után Mbandakába


Reisinger Dávid forgat a Kongón


Reggeli továbbindulás egy táborhelyről


Ildikó mindig tervez, foleg a logisztikai problémák lekuzdese jelent majd problémát Belső Kongóban


A vagenyak tolimoi


Igy fogadnak bennünket a helyiek a falvakban


Kongó


Reggeli továbbindulás egy táborhelyről

2009. július 12., még mindig a Kongón

Reggel kilenckor álltunk meg pihenőre Kwenzében, hogy a természet lágy ölén végezhessük el a legszükségesebbeket. A csoportszociológiai állapotunk jól alakul, annak ellenére, hogy egy néhány négyzetméteres területen kell tartózkodunk lényegében a nap 22 órájában. Éjszakai üzemmódban a csónak alját átalakítjuk alvásra alkalmas területté. Négyen aludtunk a padlón a felfújható hálózsák alátéteken: Fábry és Zimits Sándor, Lóránt Attila és én. Akár egy szardíniás dobozban. Dávid és Balogh Sándor a székekben szunnyadva vészelték át az éjszakát. Mindenki egy zokszó nélkül viseli a nehézségeket. Jó a csapat! A folyó képe hasonló, mint tegnap. A falvakban továbbra is facölöpökre épült lakóépületeket látunk, igaz itt a facölöpök jóval rövidebben, mint korábban. Nemsokára Mpondóban is kikötünk. Mpondó egy kedves kis falu, katolikus templommal, ami egy egyszerű téglaépület. A szószék fából készült, és művirág díszíti. A mennyezetet pedig piros és fehér csíkos krepp papír dekoráció. Látunk a templomban különböző hangszereket, melyek használatát a helyiek be is mutatják nekünk: a bangala népre jellemző úgynevezett monda-dobot, emellett tam-tam dobokat, hathangú ujjzongorát. Déltájban látjuk meg az első tutajszerű közlekedési eszközöket a folyón. A tutajokon háromszög alakú árnyékot adó tető. Ezeken a vízi járműveken általában egész családok utaznak, sok málhával. Nem tudjuk, miért és hova tartanak. Talán országon belüli migráció vagy esetleg menekülnek? Elköltöznek egy jobb élet reményében? Olyan jó lenne megállni, és beszélgetni velük, de a hajónknak úsznia kell tovább. Áltagosan 17,2 km/h sebességgel haladunk. Eddigi maximális sebességünk 36,8 km/ h volt! Délután sűrűn lakott partokat látunk, újból megjelennek a magas cölöpökre épült kunyhók. Emate - Loánál vagyunk. A parti erdőség előtt egy sávban nád jelenik meg. Minden rendben. A csoportos együttlét továbbra is kellemesen telik. Valószínűleg a bumbai szúnyogcsípésekre allergiás vagyok, mert Bumba óta iszonyatosan viszketnek. Kalcium tablettát szedek, Fenistilt kenek rá, és minden önfegyelmemmel azon vagyok, hogy ne vakarjam nagyon túl a csípéseket. Nem könnyű.

Estefelé, ahogy Fábry Sándor szokta mondani, kialakult egy ?benzin-crisis?. Úgy tűnik, nem lesz elég az üzemanyag, így muszáj valahonnan kerítenünk még néhány literrel. Este kilenc óra körül kikötünk, 75 km-re Mbandakától. A mai este sötétebb, mint a tegnapi. Az ég felhős, a csillagok nem világítanak olyan intenzíven. Várunk hajnali kettőig, hogy a hold jobban bevilágítsa a partokat. Közben átalakulunk esti üzemmódra, lefekszünk a hajó padlójára. Zimits Sándor őrködik. Balogh Sándor az egyedüli, aki megint a széken, s nem a padlón alszik. Ő a legkeményebb és legkisebb igényű közöttünk. Gyorsan átlátja a helyzetet, mindig hideg fejjel, bölcsen dönt, igazi expedíciós útitárs, akire mindig lehet számítani.
Attila és Dávid számos film-és fényképfelvételt készít az út során. Megörökítik a folyót, a partokat, a nappalt és éjszakát. Az embereket a parton, a halászó kenukat. Zimits Sándor is lelkes fotós, és érdeklődő személyiség. Fábry Sándor kreatív kommentárjaival gyorsan rákap annak ízére, hogyan karikatúrázza a kongói helyzeteket, amiből persze akad bőven. Minden nap van részünk egy kis rögtönzött Fábry Showban, néha sírunk a nevetéstől. Fábry Sándor egyébként nyugodt és érdeklődő attitűddel éli meg az utat. Ha kiszállunk, csendesen, tekintélyesen sétál fel s alá, általában hátrakulcsolt kézzel.
Megérkezünk Mbandakába! Reggel nyolc óra tízkor, július 13-án kikötöttünk Mbandakában! Örömteli és egyben szomorú érzés fogott el bennünket. Épségben és egészségben érkeztünk meg. Végre lemosakodhatunk. Vége a kényelmetlenkedésnek. Ugyanakkor nem látjuk többet azt a folyót, amelyet szinte magunkénak érezhettünk néhány nap után. Üdv Mbandaka! Máris hiányzik a Kongó!

2009. július 11., valahol a Kongón

Az éjszakai kényelmetlen alvástól kissé meggyötörten, de nagy ambíciókkal ébredtünk a szép kongói reggelre. Háromnegyed nyolcig már 74 km-t tettünk meg, ami ugyan alulmúlta számításainkat, de nem volt rossz teljesítmény. Gyönyörű táj fogadott bennünket, sűrű erdőség szegélyezte a partokat. Kecses, fehér törzsű, magas lombkoronájú fák, pálmafák, mangrove-erdők, függönyszerű buja lógónövények. Néhol a semmiben látni egy-egy néhány méter széles megtisztított kikötésre alkalmas helyet, ahonnan egy machetével vágott kis, alagútszerű ösvény vezet az erdő belsejébe. Valószínűleg arra lakott település található, ámbár innen a folyóról nem látjuk. A tegnapi szakaszunkon találkoztunk az első cecelegyekkel, amelyből a mai etapra is jutott. Az álomkórt terjesztő cecelégy csónakunk körül való megjelenése némi feszültséget teremt a csapatban. Mindig figyelünk, amikor egy nagyobb termetű bogár repül be hozzánk, hogy vajon csak darázs, sima légy vagy cecelégy-e, mert, ugye, az utóbbitól azért tartunk, jóllehet más veszélyforrás érzéseink szerint nem fenyeget.
Továbbra is rengeteg halászkenuval találkozunk. A kenukat fatörzsből vájták. A helybéliek különböző típusú lakóházai igazán érdekesek: magas facölöpökre építik őket errefelé. Az előző napi bumbai kellemetlenségek, és a hajón töltött éjszaka után mindenki lankadatlanul élvezte a tájat, a szellőt, a hajózást, ami egy megunhatatlan élménynek bizonyult számunkra.

Problémák Lisalában

Egészen jól alakult minden, amíg el nem értünk Lisaláig, ahol három és fél órát vesztegeltünk. Szokásos. Négyféle adminisztráció, pénzfizetés, időhúzás, motorjavítás, bámészkodás, a legénység három tagját hat helyről kellett összeszedni. Elfáradtam. Mivel szinte csak én beszélek franciául a csapatban, nekem kellett megküzdenem a csökönyös legénységgel. Mr. Picsu a szelet csapta egy hölgyeménynek, a legénység másik két tagja eltűnt, hiába jártam be a fél falut a nevüket kiabálva. Aztán amikor megérkeztek kiderült, hogy a motorcsónakon lévő két Yamaha motor egyikét béreljük, és a bérbeadónak problémája támadt a legénységgel, és ezért fel akarta bontani a bérleti szerződést. Szerencsére erre nem került sor, néhány száz dollár elég volt ahhoz a tulajdonosnak, hogy lemondjon ebbéli tervéről. Szerencsénkre ezt az összeget nem nekünk kellett megfizetnünk.

Délután fél háromkor, félnapi veszteglés után tudtunk csak továbbindulni Lisalából. Mbandaka még 520 kilométer. Az elrepült idő miatt más biztos volt: ma is egész éjjel mennünk kell ahhoz, hogy időben elérjük végcélunkat. A bumbai és lisalai eset után tanultakból már mi is ráéreztünk arra, hogyan lehet úgy bánni a legénységgel, hogy erőink egy irányba mutassanak. Kezdtük felvenni a hely 'logikáját', és további pénzbeli motivációt ígértünk nekik, amennyiben megadott időben odaérnek velünk Mbandakába. Úgy látszik ez hatott, mert kisangyalként viselkedtek a továbbiakban, és nagyon sokat haladtunk az éjszakai hajózás alatt. A fent leírtak ellenére a kedves olvasóinknak muszáj elmondanunk, hogy egyáltalán nincs rossz hangulat a fedélzeten. Az utazási irodára haragszunk, mert kivitelezhetetlennek tűnő ajánlatot adtak, és ezt ők már a legelejétől kezdve tudták. Továbbá a félnapos csúszás sem a legénység hibája, itt a következőkről van szó, mind a helyi utazási szintjén, mit pedig a helyi hivatalnokokhoz kötődően az állam szintjén: a kormány a hivatalnokoknak sosem, alig vagy nagyon rendszertelenül nagyon kevés bért fizet. Az utazási cég sok pénzt kér el szolgáltatásaiért, és helyieket dolgoztat kevés pénzért, mellyel nem motiválja megfelelően őket. Kapva kapnak minden alkalmon, amikor a drága pénzen ideérkezett európaiak zsebéből kiénekelhetnek egy kis pénzt. Tulajdonképpen korrupcióval tartják fenn magukat, mert nincs más módjuk erre. Nem az ő hibájuk, rá vannak bizonyos fokig kényszerülve. Az viszont néha fáradságos feladat, hogy sok időhúzással, felesleges adminisztrációval, szájtépéssel érjünk el ugyanazt: 'Mundele, adj egy kis pénzt, és békén hagylak, tovább engedlek, jó utat, au revoir!' Azok az utazók, akik jártak már Afrikában, jól ismerik ezt az attitűdöt, azok pedig, akik nem jártak még, szokjanak hozzá a gondolathoz (Kongóban legalábbis mindenképp), és ne nehezteljenek az itteniekre, hanem próbáljanak alkalmazkodni a helyzethez. Lisalából a több órás veszteglés során jószerével csak a kikötőt láttuk. Kis kikötő, lerobbant gyarmatosítás korabeli infrastruktúrával. Nők, gyerekek mosnak, fürdenek, horgásznak a parton. Főzőedényeket tisztítanak, ruhákat csavarnak, dzsipek tolatnak a parthoz, és lemossák őket. Gyerekek rohangálnak félmeztelenül. Mogyoró, banán és vízárusok keringenek az emberek körül. A többórás várakozás alatt lehetőségünk volt jól megfigyelni mindezeket. Egyébként Lisalában kedves, barátságos katonákat és civileket ismerhettünk meg. A bumbai és lisalai eset után, valamint a jelentős időhátrány miatt egyre világosabbá vált, hogy muszáj egész éjszaka haladnunk a csónakkal, ha július 13-ára Mbandakába szeretnénk érni. Az extra pénz felajánlása megtette motivációs hatását. Nagyon igyekeztek, hogy megfelelő tempóban haladjunk. És lőn. Lisala után a Kongó folyó kb. 6,7 kilométernyire kiszélesedik, és sok pici sziget tarkítja, partjait pedig sűrű erdő szegélyezi. Fehér törzsű, kecses lombkoronájú magas fák, pálmafák dús aljnövényzettel. Megfigyeltük, hogy a szigetek általában sűrű, füves szigetpaddal kezdődnek és végződnek. Néhol helyes kis tisztásokat láttunk, halászpihenőket, egy árnyékos paddal, hálószárítóval. Nagyon megkapó környezet.
Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";}

Délután fél hat van, és a nap még mindig kellemesen süt. 150 km-t tettünk meg ma, Bongumától 18 km-re vagyunk. Mangrove erdők szegélyezik a partokat. A növényvilág gazdag, állatvilágra utaló nyomokat alig találunk. Hal ritkán ugrik erre felé és madár is alig repül. A kunyhók továbbra is facölöpökre épülnek, a folyó itt is sok szigettel szabdalt. A naplemente gyönyörű. Már tökéletesen belaktuk a hajót, minden zugát ismerjük. A hajóorrban fekve gyönyörködünk a naplementében és bámuljuk az ezernyi csillaggal díszített eget. Közben füst illatát hozza a szél, valahol vacsora készül. Néhol erős vízi láp vagy kellemes virágillat csapj meg orrunkat.  Az éjjeli halászok csónakjaiban ütemesen pislákolnak a petróleumlámpák fényei. Az összes bürokráciai hányattatás és nehézség ellenére ez a látvány kárpótol mindnyájunkat mindenért. Egész éjjel megyünk. A hold bevilágítja a folyót. A teljes nyugalmat néha egy-egy cecelégy zavarja meg.

2009. július 10., a Kongón

Mundelék motorcsónakkal jönnek és fényképeznek

Fél hétkor hagytuk el táborhelyünket. A pénteki piacra a szélrózsa minden irányából érkeztek az alaposan megrakott kenuk. Sajnos nem tudtuk meglátogatni a piacot, mivel tovább kellett állnunk. Az elkövetkező szakaszon a Kongó folyót sok kis sziget keresztezi. Láttunk egy használaton kívüli pálmaolajgyárat, melyet dokumentáltunk és a GPS koordinátáit is megjelöltük. Ezzel a dokumentációval az a célunk, hogy az expedíció után a Google Earth-re feltöltsünk néhány képet a koordináták mellé. A falvak errefelé hosszúra nyúlnak, olybá tűnik, mintha a teljes lakosság a Kongó partján élné életét. Amikor meghallják a motorcsónak hangját, illetve meglátják a csónakban ülő fehéreket, számos módon reagálják le jelenlétünket. A gyermekek kenukba ugrálnak, és iszonyú gyors és ügyes csapásokkal előrehaladva próbálnak minél közelebb kerülni hozzánk. Volt olyan hely, ahol több tucat gyerek ugrott a folyóba, és versenyt úsztak a csónak irányába. Akadt közöttük olyan, akinek majdnem sikerült megérintenie a csónak peremét. Sok gyermek lelkesen és kitartóan integet, a parton futva követi a csónakot, ameddig csak tudja. A felnőttek reakciója változatosabb. Van, aki örül, van, aki int, hogy menjünk oda, van, aki int, hogy álljunk tovább. Akad olyan, aki mosolyogva néz, ha fényképezzük, van, aki haragosan gesztikulálva fejezi ki ezzel kapcsolatos ellenérzését. Olyan eset is volt, hogy első ránézésére a falu lakossága kedves és érdeklődő integetéssel köszöntött minket, majd jött egy hangadó férfi, aki nemtetszését fejezi ki, mire a csoport az ő hatására gyorsan a visszájára fordította a gesztikulációját: Ne fényképezz! Menj innen! Kár lenne tagadni, hogy ilyen eset is volt. Azonban az egyik legaranyosabb jelenet akkor történt, amikor egy kenus, szárított halat áruló kisfiú meglátta a fényképezőgépünket, és úgy megijedt, hogy gyorsan alábukott a kenuja aljába.

Problémák Bumbában

Késő délelőtt, az első másfél nap utáni statisztikákból már körülbelül ki tudtuk számolni, hogy mennyi idő alatt érünk Mbandakába. Fel kellett ismernünk a tényt, hogy ha napi 11-12 órát hajózunk az eddigi átlagsebességünkkel, egészen biztos nem érjük el Mbandakát, amely még 700 km-re volt tőlünk. Új tervet kellett kovácsolnunk. Megbeszéltük a hajó legénységével, hogy igyekszünk elkerülni minden várost. Nem állunk meg azokban a kikötőkben, ahol adminisztrációs procedúrákon kell keresztülmennünk. A legénység jelezte, hogy Bumbában mindenképp ki kell kötnünk, mert üzemanyagra lesz szükségünk. Elmagyaráztuk nekik, hogy egy több etapból álló expedíciós útvonalat kell bejárnunk, meghatározott idő alatt. 14-én reggel indul vissza repülőgépünk Mbandakából Kinshasába, amit fontos elérnünk, mert 16-án már terveink szerint továbbindulnánk Kinshasából Bandundu megyébe, Gungu városba, a Gungu Fesztiválra. Fontos, hogy tartani tudjuk az eltervezett időkeretet. Ha az expedíció elején elcsúszunk idővel, a végén ezt nagyon meg fogjuk érezni.
Úgy tűnt, hogy a hajó háromfős legénységből az erőtől és jókedvtől kicsattanó Mr. Picsu, a mindig tisztelettudó és nyugodt Mr. Vincent, a másik legény, Gaston, sőt még a potyautasunk, George is megértette problémánkat. Megbeszéltük, hogy Bumba előtt a két motorcsónak szétválik, mi Bumbán túlmegyünk, és ott várjuk be a másikat, míg az megtankol benzinnel. Megbeszéltük azt is, hogy nagyon fontos, hogy jó átlagban haladjunk, hogy elérjük Mbandakát a megfelelő időben, ami az eddigi 14 kilométeres átlagfogyasztás és napi 12 óra hajózás mellett kivitelezhetetlennek tűnt. Kilátásba helyeztük, hogy ha kell akár éjszaka is haladunk, hogy odaérjünk. Látszólag úgy tűnt, mindenki nagyon együttműködő, aztán lassacskán elkezdődtek a problémák. Este hét körül a korábban megbeszéltek ellenére partra értünk Bumbában, ahol Mr. Picsu mosolyogva jelezte, hogy megérkeztünk, itt most megalszunk, aztán reggel felkeressük a migrációs hivatalt, a folyami rendőrséget és az összes kötelező hivatalt, megtankolunk, és veszünk néhány új gyertyát a motorba, szerelünk, majd továbbállunk. Ezt az extra időtöltést mi nem engedhettük meg magunknak. Innen kezdődően egynapos diplomáciai lavírozás és stratégiai játszma kezdődött közöttünk és a hajó legénysége között. Úgy látszott igyekeznek mindent megtenni, hogy ne segítsék célunk megvalósítását. Egyszerűen úgy tűnt, nem értik meg, hogy nekünk egy adott időpontban egy bizonyos helyre kell megérkeznünk. Érveink leperegtek róluk egészen addig, amíg kilátásba nem helyeztem, hogy felhívom a főnöküket illetve, hogy amennyiben nem érjük el a 14-ei repülőgépeinket, kártérítést fogunk követelni az utazásszervező irodától, hogy új repülőjegyeket tudjunk vásárolni. Akkor felfogták végre. Ez az egész huzavona főleg az én erőmet és idegeimet emésztették fel. Ahelyett, hogy haladtunk volna, illetve koncentrációmat és erőmet az út dokumentálására, illetve az expedíció további részének megtervezésére fordíthattam volna, katonás szigorral kellett követnem a legénység minden lépését. Mr. Picsut elkísérnem a különböző hivatalokba, ahol mosolygó arccal, minden erőmet és diplomáciai képességemet latba véve kellett végigasszisztálnom ötvenedik alkalommal is ugyanazt az álságos, felesleges adminisztrációs procedúrát, amelynek a világon semmi értelme, csak annyi, hogy a közhivatalnokok legomboljanak bennünket minden állomáshelyen kb. 30 amerikai dollárnak megfelelő összeggel.
Bumbánál sikerült elérnem, hogy a késői óra ellenére előkerítsék a bevándorlási hivatal vezetőjét. Elmentünk a magánházához, ahol a felesége felhívta nekünk. J. P. nagyon szimpatikus embernek tűnt. Megértette problémánkat, aláírta papírjainkat, és azt javasolta, hogy várjuk meg, amíg a hold előbújik és bevilágítja a Kongót, addig a legénység is meg tud tankolni illetve rendbe teszi a hajót. Addig is felajánlotta saját házának tágas fedett teraszát, ahol tudtunk vacsorát főzni és pihenni. Hajnali fél három körül pedig beszálltunk a hajóba, és továbbálltunk. Egész éjjel hajóztunk a hold fényénél, ami nagyon jól bevilágította a Kongót. Utunk kissé kényelmetlenül folytatódott, újból fáztunk, de addig-addig mocorogtunk, amíg végül elviselhető pózba kerülve sikerült pihenni. A csónakban mindent elpakoltunk, hogy elférjünk, például a padlóra fektettük a felfújható hálózsákalátétjeinket, majd arra feküdtünk szorosan egymás mellé négyen: Fábry és Zimits Sándor, Lóránt Attila és én a hajó padlóján kuporogva, fejtől-lábtól. Balogh Sándor - aki közöttünk a legkeményebb- egy jajszó nélkül, rezignáltan egy székben ülve vészelte át az éjszakát.

2009. július 9.

Szinte kipattantunk az ágyból az első vadkempinges éjszaka után. Az erdő ezerféle madár és bogárhangja idegen, nyugtalanító muzsikaként hatott. Néha felriadtam álmomban, ez nyilván majd elmúlik, ha hozzászokom a környék szokatlan hangjaihoz.
Arra gondoltam, milyen szerencsés az, aki ilyen nagy és szabad területen élhet, kötöttségek nélkül, így kissé fájó szívvel vettünk búcsút első táborhelyünktől. Végtelen élettér. Gyönyörű kilátás a Kongóra, páratlan pálmaliget a kunyhó előtt. Sokszor azt gondoljuk, hogy ezek az emberek sokkal szegényebbek, mint mi vagyunk, s ez bizonyos értelemben igaz, viszont, ha arra gondolunk, hogy nálunk az a kevéske élettér milyen iszonyatosan drága, azt gondolom, valahol mégis gazdagok ezek az emberek: szabadságuk van.

Hajnali négykor kelés, szerencsétlenkedés a táborbontásnál. Reggelire tojásrántotta, melybe a só felét véletlenül beleöntjük. Sebaj, van tea, kenyér, vaj, májkrém. Fontos a bőséges reggeli!- szokta mindig mondani Zimits Sándor, aki az étkeztetésért felelős a csapatban. A malária elleni gyógyszer bevétele a reggeli utáni rítusaink közé tartozik. Szedése bőséges étkezés után ajánlott, a megfelelő felszívódás miatt, ezért mi reggeli után kapkodjuk be.

Hat órakor ülünk csónakba, közben a Nap is felkel. Elindulunk, hogy a következő 12 órát a csónakunkban töltsük. Sajnos nem volt ma szerencsénk, 6-tól egészen 13 óráig folyamatosan esett. Áztunk és fáztunk miközben igyekeztünk a lehető legkisebb helyre összehúzódni a csónakban. A táskákra felhúztuk a vízhatlan zsákot, a többi dolgot pedig letakartuk ponyvával. A csónak két oldalára is leeresztettük a ponyvát, hiába. Verte a trópusi eső kis hajónkat szakadatlanul. Leginkább Fábry Sándor háta szenvedte meg az időjárást, aki tapasztalt vízitúrázóként felkészült gumicsizmával, kantáros vízhatlan nadrággal, poncsóval, de mindhiába. Átázott ő is, mi is. Kissé kedvünket szegte az idő, de nem adtuk fel. Történetetek meséltünk, próbáltunk nem odafigyelni. Nehéz órák voltak. Délután egy körül megtörtént a csoda. Az eső elállt, az ég tisztulni kezdett, mi meg elkezdtük egyre jobban érezni magunkat. A Kongó-folyó maga nagyon izgalmas hely, a táj bár nem túl változatos, de a dús lombkoronákkal, érdekes madarakkal, kenuban utazó, piacra igyekvő, halászó emberekkel, akikkel rendszerint egymásra integetünk egymás mellett elhaladva nagyon élvezetes. A nap hátralévő része hamar elillan az utazással.

Első táborhelyünk, Lokutunál

Esti táborhelyünk egy falu volt, Lokututól néhány kilométerre. 157 km-t teljesítettünk, és csak sötétedés után kötöttünk ki. A falu összes lakosa kíváncsian körbeállt, és érdeklődéssel kommentálta végig a Decathlontól támogatásként kapott sátorok felállítását, a felfújható hálózsák alátétek előkészítését valamint a főzőcskézésünk különböző állomásait. A kb. 50 fős nézőseregünk csak lefekvésünk után oszlott fel. Az ottaniak meglehetősen kíváncsiak voltak ránk, mi pedig rájuk. Körbejártuk a falut, ahol Ildikónak egy fél vödör tisztavizet is sikerült találnia, amivel le tudott fürdeni. Innen 3 km-re található egy elemi és egy középiskola, egyetemi képzésben pedig a közeli Lukotoban van lehetőségük részesülni a fiataloknak. Áramellátás nincs, a fürdést, mosást, mosogatást a Kongóban oldják meg. Friss vízért egy közeli forráshoz kell elzarándokolniuk.
Mr. Pierre vezetett körbe minket a faluban, ahol elsősorban halászatból, kukoricatermelésből, és pálmabogyó értékesítésből tartják fenn magukat. Hetente egyszer, péntekenként van piac, ekkor a régió falvaiból kenun hozzák a termést, és a portékát a piacozók. Mindig kora hajnalban érkeznek. Mr. Pierre elmondta, hogy egész Kisanganiig eljutnak, hogy terményüket más árura cseréljék. Hét nap alatt teszik meg az utat a Kongó folyón, kézi evezéssel, kenuban. Kukoricát, pálmabogyót, szárított halat visznek Kisanganiba, melyet textilre, használati tárgyakra, tartós élelmiszerre, sóra, cukorra, szappanra cserélnek. Mi is hasonló ajándékcsomagokat készítettünk össze még Kisanganiban, melyeket egy ilyet falusi táborozás során a falufőnöknek nyújtottunk át.
Mr. Pierre megmutatta nekünk lakóhelyét, ahol a következő látvány fogadott bennünket. A lakóterületen legalább négy nagyobb kunyhó állt. Egy az öregeknek, egy Pierre-nek, feleségének és gyermekeinek, egy Pierre fiútestvérének, annak két feleségének és családjának, a negyedik pedig Pierre másik fiútestvérének, annak feleségének és gyermekeinek. A kunyhók közötti tisztáson egy szabályos körben kecskék aludtak összebújva, nyugodtan. Kicsit odébb a tüzet kör alapú, gallyakból készített sámlikon az idősebb férfiak ülték körül, beszélgetve. Egy fedett kunyhórészen is pislákolt a tűz. Amíg esett, az alá vonultak be a család tagjai. A kunyhók között tér takaros és tiszta, frissen söpört, sehol nincs szemét, ahogy a faluban sem. A kunyhók közötti téren egy bicikli áll. Attila fotókat készít, majd a végén a fiatalok kérik, róluk is készítsen néhány fotót. Ezt természetesen kreatív pózolás keretében történik, ahol az alanyok bizonyos státusszimbólumok körében szoktak pózolni: jelen esetben a bicikli holdudvarában. Mr. Pierre is kér egy közös beállítást velem: kezet fogunk, feszítünk a kamerának, közben egymásra mosolygunk. A gép kattan, a fényképünk a diplomata magazinba is bekerülhetne.

2009. július 8.

Hajnali forgatás a vagenyáknál

Hat órakor már úton voltunk a Stanley zúgók felé, ahol a vagenya halászokkal forgattunk. Abban bíztunk, hogy különlegesen szépek lesznek a fények a Kongón, és, hogy a folyóparttól messzebb eső halcsapdákhoz is tudunk menni a reggeli varsaürítéshez. A felhős idő miatt sajnos tervünk is köddé vált. A vagenyák úgy érezték, hogy muszáj valamilyen érdekességgel szolgálniuk, annál is inkább, mert fontos bevételi forrást jelent számukra az arra járó kevés számú helyi és nemzetközi turista- és forgatócsoport. Ez utóbbiak főképp a Henry Morton Stanleyhez köthető filmes produkciók miatt érkeznek ide.
Két 'hagyományos' vagenya szokást mutattak be nekünk rögtönözve: egy birkózást és egy kenuversenyt. Mindkettőnek megvolt a maga szerepe és funkciója régebben a vagenyáknál. A birkózást a fiúk a 12 éves kor körül történő beavatásuk részeként sajátítják el. A körülmetéléssel végződő rítust korábban egy 1-2 éves felkészítés előzte meg. Ez a folyamat napjainkban az iskolai tanév szerinti nyári vakáció idejére korlátozódik. A birkózás a vagenyák számára sportot, szórakozást, hatalmi és erődemonstrációt, konfliktusrendezést, és az ősökkel való érintkezést egyaránt jelentett, kontextustól függően. Minden családban kellett, hogy legyen egy erős és sportos férfi, akit a család vagy közösség egy ilyen erődemonstráció során kiállhatott a másik család vagy falu küldöttje ellen. A birkózás a testi felkészülésen túl lelki előkészületeket is igényel. A birkózók mágikus szerekkel és rítusokkal, az ősöknek szóló imával készülnek fel a harcra, erőt várva ezektől a praktikáktól.
Az evezősök versenye hasonló módon szórakoztató sportként szolgált a népcsoportnál.
Nem becsülendő le a demonstráció jelentősége, mivel ebben kultúraátalakulás folyamatának lehettünk szemtanúi: láthattuk hogyan alakítják át szórakoztatássá, turisztikai látványossággá kultúrájuknak néhány elemét úgy, hogy az számukra is továbbra is értékhordozó maradjon, ugyanakkor bevételi forrást is jelentsen számukra.
A csapat vizuális irányultságú részét lenyűgözték az életnagyságú varsákkal egy erre a célra épített facölöp-építményen (helyi nevén tolami) halászó férfiak. Az erős sodrású, sziklás Kongó folyó közelsége, a víz zúgása, a vagenyák éneke halászat közben, a súlyos varsákat mozgató 6-7 férfi csapatmunkája, a történés dinamikája lenyűgözött bennünket. Attila a legkényelmetlenebb pozíciókban komponálta közben fotográfiáit, míg Dávid energikusan kereste a legjobb beállásokat. Kamerára, képbeállításra, hangra, puskamikrofonra egyaránt igyekezett figyelni. Jómagam pedig kérdeztem, információt gyűjtöttem, és jegyzeteltem.
Sajnos tovább kellett állnunk, hogy el tudjunk indulni a terv szerint motorcsónakkal Mbandakába. Jóllehet az indulást 9 órára terveztük a bürokrácia bonyolultsága, és egyéb logisztikai tényezők nem kedveztek az indulásunknak: a tervezett indulás helyett 15 órakor tudtunk csak továbbállni. A csapatmorált kissé megbontotta ez az incidens, de miután siklani kezdtünk a folyón, a sok várakoztatás utáni borús tekintetek és ráncolt homlokok kisimultak. Így adtuk át magunkat a Kongó-folyón való hajózás élményének. A színek, a tájkép, a víz közelsége, az első trópusi eső élménye elégedettségbe csapott át.

Hajózás a Kongón

10 méter hosszú, 1,4 méter széles, dupla 25 lóerős motorcsónakunkkal a mai nap 3,5 óra alatt légvonalban 55 km-t tettünk meg. A megtett kilométerek számát tekintve lassan haladunk, de a hajóból ülve gyorsabbnak tűnik a mozgás. Beszélgetünk, olvasunk (főleg Tordayt), és figyelünk. Az első pár órában a part képe, a látvány egy megunhatatlanul érdekes filmnek tűnt. Csónakunk tetővel fedett, melynek két oldalára ponyvát tudunk erősíteni eső idején, s így az eső egy cseppet sem volt zavaró eddig. Hatunkon kívül egy 3 fős legénység és egy kérdéses potyautas utazik velünk. Az első éjszakát Yangombe mellett egy tisztáson töltjük. Sátraink már állnak, vacsorához készülődünk. Az erdő hangjai egyre erőteljesebbek.

2009. július 7.

Kinshasa - Kisangani

Sátor, hálózsák, felfújható hálózsák alátét, szúnyogirtó és szúnyogháló, tisztálkodó szerek, gyógyszer, némi ruha, és vízi papucs. Ezek kerültek be a hátizsákokba, vízhatlan túra zsákokba. Hajnali kelés, reptér 05:45, becsekkolás az ENSZ Kinshasa - Kisangani járatára, érkezés Kisanganiba 11 órakor.
Kisangani jellegzetes kongói városnak mondható: Kinshasához hasonló színvilággal, lelakott gyarmatosítás korabeli házakkal, színes hirdetésekkel. Kocsi alig van a városban, inkább motorokkal és biciklivel közlekednek, illetve taxiznak. Miután megérkeztünk igyekeztünk a lehető leghamarabb átesni a helyi formalitásokon, felkerestük Mr. Kamunit, Makiso negyed polgármesterét, és elmenni vele a vagenyákhoz, akik egy kb. 30.000 fős, hagyományosan halászattal foglalkozó népcsoport Kongóban. Mindezt a vagenya származású parlamenti képviselő ajánlásával tettük Mr. Kamoni személyében, aki egy ajánlólevélben megírta, hogy Torday nyomában járunk egy kulturális- ismeretterjesztő projekt keretén belül, fogadjanak jó szívvel, és segítsenek bennünket munkánk során. Így is történt. A vagenyák a dicsőséges és boldog múlthoz képest egy számos, megpróbáltatással teli jelen illetve jövőképet meséltek el nekünk. Elpanaszolták, hogy sok minden megváltozott, a Kongó folyamban sokkal kevesebb halat fognak, mint régebben. Még arra sem elegendő, hogy a családjukat etessék, nemhogy a többletet eladják vagy pénzt keressenek belőle. A Kongó vízszintje alacsonyabb. A korábban tiszteletben tartott halászati tilalom, a kasele, ma már a múlté, így a kisméretű halakat is kihalásszák és elfogyasztják. Mivel kevesebb a munkalehetőség, mint régen, sokkal többen foglalkoznak halászattal. Több aspektusról is tudomást szereztünk, amely nehezíti a vagenyák mai életét, ezekről a későbbiekben majd részletesen beszámolunk. Egy biztos. Az erőtől duzzadó, nemes és bátor, életüket a folyónak szentelő vagenyák helyzete mára megváltozott. Ahogy a vagenyák is mondták, amikor meglátták a Torday képeket: ma már nem olyan erősek a vagenyák, mint azokon a képeken.

2009. július 4. Kinshasa

Július 4-én késő este megérkezett az expedíció többi tagja is.
Balogh Sándor az AHU elnöke
Fábry Sándor közéleti személyiség
Lóránt Attila Fotográfus
Reisinger Dávid cameramann
Zimits Sándor

Az első két nap a szervezési munkálatokkal és az akklimatizalodassal telik. Meg nehany engedelyt be kell szereznünk, de holnap 7-en egy ENSZ repülőgéppel elindulunk északkeletre, hogy aztán hajóra szállva megkezdjük utunkat a Kongó folyón. Sajnos az engedélyeztetések és bármineműinformáció beszerzése nagyon nehézkes. Rengeteg, olykor egymásnak ellentmondó információból kell kibogozni a valósághoz legközelebbi állításokat. Már most látszik, hogy nagyon sok nehézséggel fogunk szembenézni, amit feledtet az izgalom és Kongó itgalmas szépsége. (Lóránt Attila)

 

< Előző		Következő >