Reisinger Dávid, operatőr

Ha egyik kedvenc színészem elém állna, és elkezdené híres monológját (mely Irvine Welsh tollából származik és Danny Boylenak köszönhetően vált kultuszfilmmé) arról, hogy a körülöttem lévő világból milyen választási lehetőségeim vannak, megszakítanám és a tudomására hoznám, hogy én már választottam. A kamerát.

Számomra Ewan McGregornak a legjobb alakítása mégsem filmhez kötődik, hanem egy a közelmúltban készített road movie-hoz, a Long Way Downhoz (Hosszú motorozás lefelé volt a magyar címe). Ewan és legjobb barátja, Charlie motorral – valamint az őket kísérő, és az eseményeket rögzítő stáb autóval – Skócia legészakibb pontjáról levezetnek Afrika legdélebbi pontjáig. Manapság ez a teljesítmény még nem lenne elég a feltétlen tetszés elnyeréséhez, csakhogy ebben a műsorban az a nagyon szép, hogy manír és túlzások nélkül, a maga egyszerűségében láttatja Afrikát.

A képbe viszont itt jönnék én (..mármint a képkomponálásba). Amikor jópár évvel ezelőtt Szilasi Ildikó megmutatta nekem a kis kézikamerájával készített („amatőr”) kongói felvételeit, és nekiláttunk a vágásnak, hatalmába kerített az az érzés, hogy szeretnék a fekete kontinensen forgatni és Afrikáról valós képet mutatni. Ugyanis a felvételeken nem a sztereotíp mozgóképek köszöntek vissza. Ekkor döbbentem rá először, hogy Afrika nem a csont és bőr asszonyokról és a (maláriától) felpuffadt hasú gépfegyveres katonagyerekekről szól.

Szerencsémre az élet úgy hozta, hogy beteljesült az álmom, és kijutottam a Kongói Demokratikus Köztársaságba forgatni, ahol nemes egyszerűségével elvarázsolt a táj, elgondolkodtatott az afrikai ember gondolkodásmódja, és felnyitotta a szemem az az élmény, hogy a világot másképp is lehet (boldogan) élni, mint ahogy mi azt Európában gondoljuk.

Aztán az Afrikai-Magyar Egyesületnek köszönhetően valóra váltak álmaim! Az egyesület égisze alatt forgattam a Budapest-Bamako rallyn (Marokkó; Nyugat-Szahara; Mauritánia; Mali), a segoui (Mali), argungui (Nigéria) fesztiválokon, Dogon földön, valamint a Zöld-Foki Szigeteken. Majd az ATV-n futó A Világ Arcai sorozat kapcsán eljutottam Kenyába, a Duna Tv-vel pedig visszamentem Kongóba!

Az afrikai forgatások – a rengeteg szakmai tapasztalaton kívül – olyan emberi tulajdonságokra, értékekre tanítottak meg, mint mások elfogadása, a türelem, az alázat és a gyors reagáló képesség. Afrika és az én viszonyomról szóló írás nem lenne teljes anélkül, hogy ne fejezzem ki hálás köszönetem azoknak, akik lehetővé tették az eddigi utakat. Ha nem támogat annyiszor dr. Balogh Sándor (az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke), ha nem gondolja úgy Jaksity Kata (A Világ Arcai szerkesztő-műsorvezetője és producere) valamint Kembe Sorel (a Duna Tv műsorvezetője), hogy velem szeretne dolgozni, akkor ezeket a sorokat talán sosem írom le! Köszönöm nekik az eddigi lehetőségeket és a közös munkát!

A köszönetnyilvánításom nem volt teljes, és nem véletlenül nem az! Utoljára hagytam Szilasi Ildikót (Lincsit), aki – azon kívül, hogy évekkel ezelőtt belémültette Afrika szeretetét – megismertetett azokkal, akiknek az imént mondtam köszönetet, valamint minden egyes afrikai forgatásom előkészítésében és koordinálásában oroszlánrészt vállalt.
Lincsinek viszont úgy tudom a legjobban kifejezni a hálámat, hogy a Kongó Expedíciót minden szakmai tudásomat és tapasztalatomat latbavetve örökítem meg!

Mindezek tükrében Ewan McGregornak nem mondanék csak annyit, hogy: „a kamerát választottam”. És kiegészítésképpen még egy Kongó Expedíciót!

Reisinger Dávid